A falutól délre eső Szentkút azonos azzal a hellyel, amelyet a középkorban Bajkút néven emlegettek. Múltjáról igen keveset tudunk, annyit viszont igen, 1173-1183 között III. Béla király neje, Margit, itt monostort alapította. Ezen monostor lakói premontrei szerzetesek voltak. Nagy Lajos király, 1382-ben a Bajkutat, egyéb más birtokokkal együtt a budai klariszsza apácáknak ajándékozott. A falu a török időkben 1526 ut elpusztult, de kútja megmaradt. A település mindenképpen a birtokbavétel után az apácák tulajdonát képezte hosszabb időn át, bizonyára a török pusztításokig, amikor e tájon is igen megfogyatkozott a nép, bár akadnak feljegyzések a török időkre vonatkozóan is a kegyhely létezésével kapcsolatban. “A török uralom után a régi kegyhely ismét a hívek nagyobb áhítatának tárgya lett s most már nem Bajkút-nak, hanem Szentkút-nak nevezték és ma is igen sokan így nevezik. 1610-ben a Bájkot, még mindig az óbudai apácák birtoka . A korabel feljegyzések így írnak róla: “Neve (Bájkot) még ma is fennáll a Doroszló falu határában a Mosztonga vize mellett levő Bajkút nevű kutacskában, amelyhez a hívő lelkek, kivált vakok, bénák…mint kegyhelyhez zarándokolnak s mindennemű testi bajoktól gyógyulást remélnek.” A későbbi kiadványokban is folyamatosan említik a kút létezését. A Bajkút c. 1929-ben kiadott nyomtatványban ezt olvashatjuk: “Doroszló régi búcsújáróhely. Az egyházmegye hely- és névtára feljegyzése szerint a szentkúti kápolna több mint 100 éves. A búcsújáróhelyről van feljegyzés már a XVI. sz.-ból. Körmendy István doroszlói plébános így írja le a Szentkút történetét: A Kalocsa érseki főegyházmegyében, Bács-Bodrogh s a magyar királyi kincstárhoz tartozó Doroszlón, a község határában, a község mellett a Mosztonga vize mellett, emlékezetet meghaladó idő óta létezik egy kutacska, melyet Bajkútnak neveznek. Továbbá: Úgy Bajkút mint Doroszló a török terjeszkedése ideje alatt (1526-1604) teljesen elpusztult, csak a csodás erejű kútja maradt meg, amely a török uralom alatt is Mária tisztelőinek búcsújáró helye volt. A török uralom után fokozottabb tisztelettel veszik körül a környékbeli hívek a Bajkutat, melyet Szentkútnak hívnak. Amikor 1752-ben Rédl kamarai adminisztrátor április 5-én szerződést írt alá a török pusztítás utáni Doroszló puszta újratelepítéséről, Dormán Pál, aki a szervezést vállalta, a megérkező új honfoglalókkal először a szentkúti emberért küldött, aki az érkezőket a lápos Mosztonga partján, mint a Bajkút szolgája, név szerint Gergelyfy Erazmus, vézna, csuhás, koldúsbarát fogadta. Kenyere és sója sem lévén, békét és vigaszt hirdető testvéri szót kínálhatott csak fel az érkezőknek. 1753-ban ő fektette le az anyakönyveket és látta el híveinek lelki gondozását. Mind a felsorolt tények, mind pedig a Bajkút c. nyomtatványban megjelölt 1532. évi okmányra való utalás igazolja a Bajkút folyamatos létezését a török időkben és azután is, amikor már Szentkút néven említik. Az újkori Szentkútjánál történt csodás gyógyulások első adata 1792-ből származik. Ekkor egy Záblóczki János nevű lakos nyerte vissza elvesztett szemevilágát azáltal. A csodás gyógyulás híre futótűzként terjedt el a Duna–Tisza közén és a környező területeken. Egyre többen keltek útra, hogy gyógyulást nyerjenek a csodás hírű forrásnál. Csodákban nem is volt hiány, különösen az első időkben. Az első feljegyzett csodás gyógyulás után néhány évvel 1796 táján Tordy Ferenc élő kincstári erdőhivatal erdőmestere építtetett fogadalmát betartva kis fakápolnát a szentkúti fonás fölé. z azonban nem teljes, mert 1822-től 1907-ig csak az anyagiakra vonatkozó bejegyzések szerepelnek. A gyógyulásoknak a tényét jelzi az is, hogy az 1859-ben leégett templomban elhamvadt mankókból annyi volt, hogy egy szekeret lehetett volna velük megrakni. Kétszáznál többre rúg azoknak az ezüstből vert szemeknek, szíveknek, kezeknek, lábaknak, kereszteknek és drágagyöngyöknek a száma, amelyeket a betegek hálájuk jeléül a kegyhelynek ajándékoztak. A lelki, de olykor a testi gyógyulások napjainkban sem rimtka. A Historia Domus St Fontis-ban 2003-ban feljegyzett történte szerint egy Boszni-Hercegovina-i hívő levélben értesítette ft. György János esperes plébános urat, hogy miután megmosta lábait a kút vízében elmúltak évek óta tartó köszvénye. 2005-ben egy újvédéki asszony nyerte vissza egészségét, miután ájtatos lélekkel felajánlotta betegségét és közelgő műtétét. Az asszony hazatérte után az orvosok a kitűzött műtétet már nem tartottak indokoltnak. …. A török idő utáni első kápolnát 1796-ban építik (leégett). A második szentkúti kápolnát, amely szintén fából készült, 1808–1809 táján építették a kút, illetve a kút fölött álló első kis kápolna közelében, északkeleti irányban. A harmadik kápolnát, amely már kis templomnak is beillett, 1823 és 1825 között már téglából építtették, fa mennyezettel és fatoronnyal. Viszonylag távol állt a Szentkúttól. A mai szentkúti templom elődjének, illetve egy részletének tekinthető. A negyedik szentkúti kápolna, amely azonos a mai szentkúti kis templommal, a harmadik átépítése, megnagyobbítása révén keletkezett 1874–75-ben. A templom építése kapcsán a plébános végig kitartott az érsekség által ellenzett a kéttornyú templomváltozat megépítése mellett. Hangoztatta, hogy a hívek igénylik a két tornyot, mivel a legtöbb kegytemplom kéttornyú, ezért a Szentkút sem adhatja alább. 1909-ben újabb fontos építkezések történtek a Szentkút környékén. Ekkor készült el a csodatévő forrás máig létező díszes kútszerkezete és mosakodómedencéje. 1967-ben Fritz Ferenc plébánossága idején a szentkúti templomot egyházmegyei adakozásból kívül-belül megújították. 1974-ben szabadtéri miséző oltár és keresztút épült a templom mögött. Világegyházi vonatkozása XVI. Gergely pápa 1835-ben örök időkre engedélyezte a Kisasszony-napi és a pünkösdi búcsúkat. A többi búcsút X. Pius pápa 1910-ben hagyta jóvá. A doroszlai kegyhely búcsúnapjainak számát és időpontját általánosságban nehéz meghatározni, mivel többször változtak. Egy század eleji ihletésű, de 1922-ben kiadott nyomtatványokban az alábbi napokat jelölte meg búcsúnap gyanánt: áldozócsütörtök, pünkösd három napja, Szentháromság vasárnapja, Nagyboldogasszony, Kisasszony, Sarlós Boldogasszony, Szűz Mária nevenapja, valamint húsvéttól Szűz Mária nevenapjáig minden újholdvasárnap.(1*) Nem egyszerűbb a kép, ha a plébániai iratokat fogjuk vallatóra. Pünkösd, áldozócsütörtök, Kisasszony-nap szerepel a legtöbb kimutatásban, de a többi nap változik. Vagy van, vagy nincs. A bonyodalmakat fokozza, hogy az 1910. évi pápai bullába adminisztratív hiba csúszott. A kalocsai érsekség által kért négy búcsúnap helyett a pápai kancellárián nyolc napot fogalmaztak a kiadott bulla szövegébe.(2*) A “doroszlai”plébános 1974-ben kiadott „Búcsús könyv”-e négy doroszlai szentbúcsúról tud: áldozócsütörtökről, Pünkösd három napjáról, Kisasszony-napjáról (szeptember 8.), Mária nevenapjáról (szeptember 12.).(3*) A népi emlékezet némiképp ettől is eltér. Kihagyja a búcsúnapok sorából Mária nevenapját, és helyette Nagyboldogasszonyt szerepelteti.(4*) A Kárpát-medence kegyhelyeinek egyik jellegzetessége, hogy gondozásukban nagy szerepet kaptak a szerzetesek. A legnevezetesebb búcsújáróhelyek szerzetesek kezén voltak. Szentkútja azonban a török utáni időben már nem került szerzetesi kezelésbe, mindig a plébánia felügyelete és gondozása alá tartozott. 1942-ben a Bácska visszacsatolása után felmerült, hogy a kegyhely az Isteni Ige Társulata missziós rend doroszlói letelepítésével szerzetesi gondozás alá kerüljön. Hosszú huzavona után 1943. november 16-án a missziós társulat kiskunfélegyházi képviselője közölte a kalocsai érsekséggel, hogy egyelőre nem kívánja átvenni a kegyhelyet. 1967-ben Msgr. Zvekanovic Mátyás pöspök Egyházmegyei kegyhellyé nevezte ki a szentkutat.