A XXI. század gyalogos zarándokai

Moholról már másfél évtizede rendszeresen indul a doroszlói búcsúba gyalogos zarándok csoport. A vállalkozó szellemu zarándokok száma általában 15-25 között mozog és az 1994-es elso gyalogos zarándoklat óta, csak párszor fordult elo, hogy a kedvezotlen idojárási viszonyok végett nem tudták ily módon megtenni ezt az utat.

Idén 25-en voltak moholi és adai lakosok, akik szeptember 6-án reggel 6 órakor a templomban gyülekezve, Isten áldását kérve vállalkozásukra. Plébánosuk ft. Baráth Gábor atya imádságos lelkülettel engedte oket útjukra – el is kisérve oket a faluszéli keresztig. A csapat lelkesen vágott neki, az embert próbáló, egy irányba megközelítoleg 92 kilométeres útszakasznak, melynek során csak egy hosszabb éjszakai pihenot tartanak (évek óta Kishegyesen). De ahogyan ok maguk fogalmaznak: „Akit egyszer elkapott ennek a gyalogos zarándoklatnak a szelleme, amíg csak teheti így akar menni!”. Bár volt, aki már az induláskor nagyon el akarta oket rettenteni! Ugyanis összetalálkoztak egy roma emberrel, aki megkérdezte tolük, hová mennek. Amikor meghallotta milyen hosszú útra készülnek ezt mondta: „Jaj, hát akkor ezek megdöglenek, még odaérnek!” Ez a kijelentés természetesen senkit nem bátortalanított el és mindannyian épségben megjárták oda és vissza is az utat!

Igaz, személyesen (még) nem volt alkalmam velük tartani, de a hazaérkezésükkor jelen voltam és kihasználtam az alkalmat arra, hogy megszólaltassak pár gyalogos zarándokot. Álljon itt élménybeszámolójuk:

Vendel bácsi, 62 éves (Mohol): „Most voltam eloször zarándoklaton – eddig is mentem volna, de mivel állatokat tartok, eddig nem tudta kire hagyni oket és ez meggátolt ennek a vágyamnak beteljesülésébe. Eddig. De most sikerült megoldanom! ( Elárulom önöknek, hogy a zarándok társaitól megtudtam, hogy a bácsi a nagy meleg ellenére az egész utat öltöny felsoben tette meg!) Hitben nevelkedtem fel, máskor is voltam már busszal, de magam elé tette, hogy még életemben egyszer gyalogosan is meg akarom tenni ezt az utat. Most sikerült. Örülök ennek!”

Erzsi néni 62 éves (Ada): „Ötödször gyalogolok – ez is volt a kívánságom, hogy ennyiszer el tudjak menni. Amit a szívemben hordoztam az elsosorban a családom volt. Férjem egészségéért fohászkodtam, és legalább még 65 éves koromig szeretném ezt az utat gyalog megtenni. Az idén nagyon könnyen átéltem mindent, szenvedés, törések nélkül mentem. Volt már úgy, hogy az egész talpam „lement”, de a Jó Isten meghallgatta kérésemet és mennél idosebb lettem, annál könnyebben megy ez a fajta zarándoklat.”

Timi és Móni 33 éves iker lányok (Ada): „Kilencedszer tesszük meg ezt az utat gyalogosan. Az imaszándékaink között volt az úton: közösségük megújulása, családunkban édesapánk megtérése – és a vendéglátó család nehézségeit is hordoztuk magukkal a zarándokúton. Ha valaki szeret gyalogolni, megvan benne a lelkesedés, az elszántság hogy legalább egy részt végig tud menni, meg persze, ha van valami szándék a szívében, amit a zarándoklat során hordozni akar – amiért menni akar – ennyi elég ahhoz, hogy valaki elinduljon gyalogosan ezen az úton!”

Marina 20 éves (Mohol): A zarándoklat legfiatalabb résztvevojeként – idén már másodszor ment. „Elsosorban azért indultam el újra, mert elsore nagyon megfogott ennek az útnak a szavakban kifejezhetetlen szépsége. Egy szép, összetartó közösség formálódik az út során az emberekbol.” Hogy tudnád megfogalmazni mi a lényege ennek a sokak szemében elavultnak tuno – napokig gyalogosan baktató, imádkozó zarándoklatnak?- tettem fel számára a kérdést. „Számomra eloször is az, hogy a bajainkat, bánatainkat elvigyük, odahelyezzük Szuzanyának. Segítséget kérünk tole az elottünk álló idoszakban is, hogy ha lehet minden jól alakuljon az életünkben – új erot nyerjünk a ránk váró nehézségek elviseléséhez. Egyben hálát adni is mentem, hogy minden vizsgámat sikerült idoben leraknom és erot kértem a továbbiakban is a tanuláshoz. Hiszem, hogy mindenben a Szuzanya segítségére számíthatok, és ezért már most azon igyekszem, hogy ha csak lehet jövore is el tudjak jutni gyalogosan Doroszlóra.”

Haza érve a templomba bevonulva láttam rajtad, hogy nagyon elérzékenyültél. Szavakba lehet foglalni ennek okát? Mi hozta ki beloled ezeket a könnyeket? – kérdeztem. „Elsosorban a hála, hogy a Szuzanya megóvott bennünket végig az úton, hiszen nem egyszer voltunk veszélynek is kitéve (pl. egy asszony miközben a traktor utánfutójára kellet, hogy felszálljunk – hanyatt esett és semmi komolyabb sérülést nem szenvedett… a Szuzanya alá tartotta anyai palástját! – Vagy a traktor légfékje felmondta a szolgálatot, amikor lejton lefelé mentünk és senki nem sérült meg, semmi baj nem lett ebbol sem…). Egyszeruen ezeket az érzéseket nem lehet szavakban kifejezni. Az érti meg, aki eljön és végig csinálja a zarándoklatot velünk.”

Klári néni 69 éves (Mohol): „15 éve egymás után részt veszek a gyalogos zarándoklaton. 93-ban kezdodött a zarándoklat elhunyt ft. Danyi László atyával – akkor Szegedre mentünk – a fatimai Szuzanya szobra amikor ott volt – utána indultunk Doroszlóra. Az elso indulás nagyon emlékezetes volt. Zuhogott az eso reggel ötkor, hat órakor volt az indulás – családom vissza akart tartani, azt mondták ilyen idoben nem megy senki sehová. Erre azt mondtam nekik: Én a templomig elmegyek, ha lesz valaki, akkor megyek, ha nem akkor maradok itthon. Mindenki aki feliratkozott az útra, mind ott volt (15-20-an voltunk). Zuhogott az eso. Amikor vége volt a templomban az útra bocsájtó imádságnak, gyönyöruen sütött a nap és végig az utunkon szép idojárás kísért minket. Amikor hazaértünk és bementünk a templomba – akkor kezdett el újra esni az eso. Elmesélni nem lehet ezeket az élményeket – át kell élni. Akit megfog ennek a zarándoklatnak a lelkülete – azért mindig visszavágyik, és amint hazaérünk már azon törjük a fejünket, hogy akkor jövore hogy s mint megyünk. Ez a négy nap fizikailag fáradtságos, de lelkileg feltöltodünk!”

Zsolt 23 éves (Mohol): „Másodszor voltam. Négy évvel ezelott mentem eloször, mert éreztem egy olyan indíttatást magamban, hogy el kell mennem. Indulás elott 3 nappal döntöttem ezt el, neki vágtam és nagyon jó élményekkel értem haza. Idén azért indultam újra neki, mert van egy-két cél az életemben, amit szeretnék elérni – elsosorban magamhoz illo hívo társat tudjak találni. Ha sikerül, akkor jövore azért fogok menni, hogy hálát adjak, ha nem valósul meg a vágyam ebben az évben, akkor jövore újra erre a szándékra vágok neki az útnak – ha csak tehetem. Mélyen érint a kishegyesi vendéglátó családok vendégszeretete is mindig. Nagyon hálás vagyok azért, ahogyan minden jóval ellátnak bennünket és nem csak ott, hanem minden útba eso piheno helyen is.”

Tamás 23 éves (Mohol): „Idén ötödszörre mentem. Minden nagyon szép és jó, problémamentes volt. Odaérve még a ministrálásba is aktívan részt vettem, mindegyik szentmisén és az esti – reggeli zsolozsma imádságokon is. Az Úr mindenhez adott erot és kello lelkesedést!”

Megszólaltak még páran akik már részt vettek egykor a gyalogos zarándoklaton, de most csak a hazaérkezéskor való megvendégelésbe segítettek be.

Irénke néni 60 éves (Mohol): „Nehéz mutét után pár évvel hálából mentem el egyszer gyalogosan, de sajnos a lábaim belso visszér gyulladást szenvedtek így többször nem tudtam így nekivágni az útnak. Viszont a mi traktoruk viszi már évek óta a gyalogosok mellett a csomagokat, 67 éves férjem vezetésével. (Aki minden évben úgy jön haza, hogy utoljára ment, de azért a rá következo évben csak megint elindult!). Azon az úton, amit gyalogosan tettem meg, számomra a legnagyobb „felfedezés” az volt, hogy a határban az út mellett milyen változatos és szép virágokat lehet találni. Ezekbol mindig koszorúkat fontunk és ez ma is így van, hiszen az út menti kereszteken helyezzük el oket, meg a traktor elejére is jut! No meg természetesen a zarándokok által vitt feszületen is mindig van friss virág koszorú.”

András bácsi 72 éves (Mohol): „Egészségi állapotom nem engedte meg, hogy idén nekivágjak az útnak. Bár az indulás napján reggel, amikor felébredtem az útifu ott volt a lábam alatt. El is döntöttem, hogy összepakolok és elmegyek. De ahogy hajoltam meghúzódott a derekam. Ez egyértelmu jele volt annak, hogy nem szabad gyalogosan mennem. Így most csak itthon, a zarándokok fogadásának segédkeztem. De természetesen a két napos szervezett busszal elmentem azért Doroszlóra. De teljesen más gyalog menni. Más úgy megérkezni a kegyhelyre, de a legnagyobb élmény, a zarándoklatról hazaérkezni. Amikor már közelítek a faluhoz – bár idos ember vagyok -, de könnyekig meg tudok hatódni. Hiszen hálatelt a szívem Szuzanya iránt, aki végig kísér az úton. Az emberiségnek szüksége van valamire, nem csak pénzre, munkahelyre, hanem elsosorban hiányzik a Jó Isten! Ezt mutatta meg az is, hogy idén mennyien ott voltak ezen a zarándoklaton! Keresik az emberek az Istent!”

Ahogy riportalanyom is megfogalmazta: „Fizikailag elfáradva, lelkiekben megerosödve érkezett haza a zarándokok csoportja!” Remélni tudjuk, hogy jövore is alkalmas lesz az idojárás, hogy újból nekivágjanak ennek az útnak, hiszen más nem fogja meggátolni ebben a szándékukban ezeket az embereket, kiket a közös út, közös élmény különleges közösségé formált. Imádkozzunk, hogy példájukat minél többen kövessék!

L. Zsuzsanna

„A megbocsátás az erosek tulajdonsága”

Mint egy aprócska jubileum, ötödik alkalommal szervezték és tartották meg szeptember 13-án azt az ifjúsági lelkinapot, melynek a doroszlói Mária-kegyhely adott otthont. A találkozó idei mottója érdekes módon Mahatma Gandhitól származott. „A gyenge nem tud megbocsátani. A megbocsátás az erosek tulajdonsága”. E gondolatok igen idoszerunek tuntek a kiengesztelodés évében. És persze nem csak erre a találkozóra, vagy évre vonatkoztak/vonatkoznak, hanem egész életvitelünkre.

Nagyon várt és elvárt eseménnyé notte ki magát ez az ifjúsági lelkinap. Azt is mondhatnánk, ha közeledik szeptember, vagyis Kisboldogasszony ünnepe, akkor a fiatalok Doroszlóra mennek. Az a lelkes kis csapat, a KÉKifi – a Keresztény Értelmiségi Kör ifjúsági tagozata, amelyik minden évben hosszas tervezgetés és kivitelezési munkálatok után, megpróbálja az odaérkezok délutánját érdekessé, tartalmassá és emlékezetessé tenni, arra törekszik hogy ezáltal is közelebb vigye a fiatalokat Istenhez.

Ez a bizonyos lelkinap minden évben ugyanaz és minden évben más. A fiatalok minden évben tudják, hogy mi vár rájuk (hogy hogyan épül fel a délutánjuk, hogy játszani is fognak, hogy a nap szentmisével zárul stb.), de azt is tudják, és szinte várják, hogy meglepetésekkel, kihívásokkal találják szembe magukat. Minden évben van ezeknek a délutánoknak egy olyan pontja, ami igazán különleges és maradandó. Elso évben a szentmise alatt minden résztvevo mintegy személyes felajánlásként egy-egy gyertyát helyezett el az oltár elott, amelyekbol végül egy óriási égo kereszt alakult ki. A következo évben virágszálakból alakítottunk ki kereszt alakú „virágágyást”. A harmadik alkalom rendhagyó volt, ugyanis a résztvevok a délután folyamán készített „zászlókkal” (illusztrált vásznakkal) a kegyhelyrol elzarándokoltak a doroszlói templomba. A tavalyi évben a szentírási részletet tartalmazó léggömböké volt a foszerep, ugyanis azokat engedték szabadon a résztvevok, jelképezve a buntol való megszabadulást. Idén a résztvevoket fizikailag is megmozgattuk, ugyanis át kellett kelniük a „folyón”.

Miután összegyultek a fiatalok, résztvevok (több mint 400-an voltunk), és ft. Verebélyi Árpád atya, a kegyhely ore köszöntötte oket, Dr. Sóti János SJ atya érdekfeszíto és szellemes hangvételben eloadott eloadását hallgathatták meg, A kiengesztelodés öröme címmel. Nagyon figyeltek a gyerkocök az atyára, de igazi felüdülést számukra a soron következo közösségi játékok jelentettek. A játékok során hajoltak, rúgtak, guggoltak, ütöttek, futottak a mozgásra éhes gyerekek. Akik másfajta felüdülésre vágytak, azok a Mária-szobor és a frissíto kút mellett, élo füzért alkotva mondták közösen a rózsafüzért.

Még mielott azt hihették volna a résztvevok, hogy ennyivel „megúszták” a napi teendoiket, ft. Utcai Róbert, csantavéri plébános újabb játékra invitált. Arra kért mindenkit, hogy fürdoruha és úszástudás nélkül keljen át a „folyón”. Ez a bizonyos folyó a szárazföldön helyezkedett el, és kvízkérdésekbol állt. Egy-egy játékos akkor tudott továbbhaladni „csónakjával”, ha megválaszolta az adott szakaszon feltett kérdést. Szinte hallani lehetett az evezok suhintásait, a víz csobbanását, olyan szorgalmasak voltak a résztvevok.

Természetesen a jól megérdemelt nyeremény sem maradhatott el az elért pontokért, amely cukorka formájában érkezett a fáradt legénység kezébe. A testi táplálék elfogyasztása után, a lelki táplálékra (szentmise) is szükségünk volt. Msgr. dr. Pénzes János püspök úr minden évben szívesen jön a fiatalok közé ünnepelni. Az idei szentmisét is o tartotta, és elmondta, felüdíti, megfiatalítja a doroszlói lelkinap légköre. A szentmisét és az egész délutánt az Ébredés zenekar zenéje tette még magasztosabbá. Idos és fiatal, kicsi és nagy együtt énekelte az ismeros dallamokat, és néhány új dalt is megtanultunk. A szentmise végére szinte teljesen beesteledett, de még akkor sem akartunk haza indulni. Nem tudtunk betelni a felújított kegyhely szépségével, a nap során szerzett élményekkel, a szép idovel, a sok nevetéssel, azzal a jóleso érzéssel, ami egy tartalmas nap után elönti az embert.

A közösen eltöltött délután remélhetoleg sokaknak tartalmas és érdekes volt. A szervezok sokat munkálkodtak azon, hogy így a tanév elején egy olyan ajándékot nyújtsanak a résztvevoknek, amit év közben többször elovehetnek, kibonthatnak és meríthetnek belole. Sokaknak sokmindent megköszönhetnék, de mindez nem jöhetett volna létre a Jóisten és a Szuzanya gondoskodása nélkül.

A KÉKifi internetes honlapján, melynek címe: www.kekifi.kek.org.rs megtekinthetok az ifjúsági találkozó alkalmával készült fényképek valamint több érdekes programajánaltunk is van a közeljövore.

Végezetül szeretnénk köszönetünket kifejezni a támogatóinknak: a Szabadkai Egyházmegye plénániáinak, a Keresztény Értelmiségi Kör civil szervezetnek, a Biromarketnek valamint akik a média területén is közremuködtek velünk: Mária Rádió, Szabadkai Rádió, Pannon Rádió, Magyar Szó, Hét Nap, Hírvivo, Hitélet.

Csapó Mónika

“A gyenge nem tud megbocsátani. A megbocsátás az erosek tulajdonsága.” (Mahatma Gandhi)

Ifjúsági találkozó a doroszlói Mária kegyhelyen. A tavalyi találkozóhoz hasonlóan az idén, szeptember 13-án is több száz fiatal zarándokolt el a XVIII. századtól napjainking fenálló nemzeti kegyhelyünkre, a Segíto Boldogasszony bácskai kegyhelyére, amely pontosabban Nyugat Bácskában található, a szabadkai egyházmegyében. A fiatalok rendkívüli megelégedettséggel vettek részt az ifjúsági napon, hiszen sokat játszhattak a szabadban, amit szeretnek és barátkozhattak, ismerkedhettek hasonló korosztályú más településrol érkezo zarándoktársaikkal. Az ifjúsági találkozón kivitelezett érdekes programok és az újonnan felújított kegyhelynek minden lehetosége, feltétele megvolt arra, hogy a fitalok lelkiekben felfrissülve és gazdagodva hazatérjenek és folytassák a megkezdett tanulmányaikat az iskolában. A soron következo ötödik alkalommal került megszervezésre ez a hagyományosnak titulálható lelkinap. Az elokészületek már néhány héttel elobb megkezdodtek. A szervezést ft. Utcai Róbert, csantavéri plébános atya valamint a Keresztény Értelmiségi Kör ifjúsági tagozatának csapata vállalta magára. Az elokészültek folyamán rengeteg új ötlet születet és mindenki hozzájárult egyéni tehetségével, képességével, talentumával, hiszen az egyház tagjaiként mindenkinek lényeges volt a szerepe és részvétele a megbeszélésektol egészen találkozó záró eseményéig. A kegyhely ore, Verebélyi Árpád atya fogadta és segítette a fiatal zarándokokat, hogy minden rendben legyen. A programok redkívül hasznosnak és érdekesnek igérkeztek! A regisztráció elvégzése után a fiatalok egy közöss imára lettek meghívva a kegytemplomba, melyben a Segíto Boldogasszony képe található a fooltáron. Az eloadás a “kiengesztelodés örömérol” szólt, melyet ft. dr. Sóti János atya tartott. Kihangsúlyozta nekünk azt, hogy a jó Isten minden embert szeret és a javát akarja. Egy történetben elmesélte nekünk, hogy egy fiatal fiú sokkal boldogabb volt a saját szüloföldjén, mint idegenben, más országban, de ehhez elkellett mennie, hogy rájöjjön. Valójában, a megbocsátással megszabadulunk a tehertol, amit hordoztunk és újból szabadok lehetünk, “szárnyakat kapunk” és ez az, ami örömmel tölt el bennünket. A továbbiakban játék a szabadban, valamint ima és ének volt a kegyhelyi szentkútnál. Már biztos sokan várták az “átkelés a folyón” programot, valójában a közelben található a Duna-Tisza-Duna csatorna, de a szervezok egy még érdekessebb feladatot készítettek. Mégpedig azt, hogy mezei tisztáson sávokat kialakítva ún.“csónakok”-ban kelljen átkelni az egyik végétol a túlsó végére, oly módon, hogy a fiataloknak hittanismereti vagy egyéb témákban való jártasságukat, “evezotehetségüket” volt alkalmuk leellenorizni. A szorgos igyekezetért mindenki jutalomként cukorkát kapott, aki résztvett a játékben, mégpedig az elért pontszámok alapján! A szentmisét msgr. dr. Pénzes János, szabadkai megyéspüspök mutatta be. A püspök atya elmondta, hogy örömmel vett részt és áldásával támogatta a fiatal zarándokokat. A szentmisén több pap is jelen volt. Befejezésül az Ébredés zenekar tartott vidám zenei koncertet, amelyen a fiatalok körében elhangzottak a már közkedveltté vált derus énekek. Redkívül hálásak lehetünk a kapott sok kegyelmekért, hiszen Mária, Égi Édesanyjánkként valóban teljesíti ezt feladatát és közbejár értünk gyermekeiért. Gál Hedvig

Képek

Dr. Pápai Lajos gyori megyéspüspök szentbeszéde


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Fotisztelendo Püspök atya, kedves paptestvérek, kedves hívek!
A neves francia költo Paul Claudel, aki egy karácsonyi vesperást hallgatva tért meg a párizsi Notre Dame székesegyházban, írt egy szép verset, Délben a Szuzanyánál címmel. Ebbol idézek:
Dél van. A templom nyitva áll. Belépek.
Jézus Krisztus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek. …Csak azért jöttem, Szuzanya, hogy nézzelek. Claudel azután késobb is vissza visszatért a Szuzanyához, hogy – ahogyan o írta – befejezze a teológiai kurzusát nála. Most Kisboldogasszony ünnepén mi is eljöttünk ide, a Szuzanya kegyhelyére, hogy nézzük Ot, és engedjük, hogy tanítson minket. Elso kérésünk a Szuzanyához: Mutasd meg nekünk Fiadat! Ma sokakat megkísért az Isten nélküli világ lehetosége. De egyben sokan látják annak félelmetes következményeit is. A német filozófus Nietzsche mondta istenkáromló öntudattal: „Hol van az Isten? Megmondom nektek: megöltük Ot, mi öltük meg, ti és én”. De aztán o is hozzátette: De hogyan tehettük ezt? Hová vezetett az út, amelyen elindultunk? Nem szaladunk ki a mérhetetlen semmibe? A nagy orosz írót, Dosztojevszkijt is mindez megkísértette. O is megélte az Isten halálát. Az ateizmus nála is központi probléma lett. Ot is megérintette az emberfeletti ember eszménye. De kiállta a kísértést. Túljutott a nihilizmuson, és megtalálta Krisztus. Dosztojevszkij mindent átélt, amit Nietzsche leírt, de még annál többet is. Dosztojevszkij végül is kimondta: Isten él, Krisztus feltámadt. De minden ember keresi az Istent, akár bevallja, akár nem. De Isten is segítségünkre siet, tudva, hogy istenkeresésünk is megváltásra szorul. Isten is elindult az ember keresésére, és ez a kinyilatkoztatás. A mai ünnep, Szuz Mária születése, az ötödik században kezdodött. Akkor szenteltek Jeruzsálemben egy templomot erre a titulusra. A hetedik században azután az ünnep megjelent Bizáncban, majd Rómában és az egész Egyházban. Kezdettol fogva örömet sugárzó ünnep volt ez a mai. Annak a születését ünnepeljük ma, aki a Megváltó anyja lett. Így születése számunkra az üdvösség kezdetét jelenti. Az elmúlt évben Szent Pál apostolra emlékezett az Egyház. Egyik szerdai általános kihallgatáson a Szentatya, XVI. Benedek is az o megtérésérol beszélt a damaszkuszi úton, az o példáját állította elénk. Üzenetet ugyanis rendkívül aktuális. Szent Pál a pogányok között Jézus Krisztust, az Isten Fiát hirdette. A pogány akkor nem ateistát jelentett, és foleg nem vallástalant. Csak a vallást az akkori pogányok a szokás kategóriájába sorolták. A muveltek már régen nem tartották igaznak a görög-római mitológiát, de megtartották, mint szép szokást. Ez a kettosség, ez a lelki-skizofrénia felmorzsolta a pogány vallást, nem tudott erot adni a mindennapi élethez. Ma is sok ember nem ateista, nem is vallástalan, csak a vallást egyszeruen szokásnak tekinti, vagy pszichológiai igénynek. Ahogy az egyik ember szabadidejében bélyeget gyujt, vagy sportol, vagy énekkarra jár, ugyanígy valaki szabadidejében vallásos. Kettéválasztja az életet. Az ember szabadidejében vallásos, de különben úgy él, mintha nem létezne Isten. Egy idosebb férfival dolgozta teológus koromban egy budapesti kórházban, aki elmesélte, hogy fiatal korában mennyit ministrált, járt templomba. És rákérdeztem: És most? A válasza az volt: Ma már nem szokás. Nemrégiben a TV-ben beszélt egy tudós házaspár – és errol egy vastag könyvet is megjelentetett – hogy milyen a kapcsolat a vallásosság és az egészség között. Nagyon érdekes eredményre jutottak. A maguk módján, vagyis csak a szokásból vallásosak vannak a legrosszabb helyzetben az egészség szempontjából. Majd jönnek a teljesen vallástalanok, és végül az egészség szempontjából legjobb helyzetben vannak azok, akik az Egyház közösségében, az Egyház hite szerint élik a vallásukat, akik tudatosak. De ez értheto is, hiszen Jézus azt mondta: Azért jöttem, hogy életük legyen, és boségben legyen. A maguk módján vallásosak rossz egészégi állapotukat azzal magyarázza, hogy ugyan szeretnének vallásosak lenni, de következetlenül, elkötelezettség nélkül. Ez a belso ellentmondás nem csak a hitüket rombolja, hanem az egészségüket is. Szent Pál egészen mást hirdetett. Azt mondta: Megtanultátok, hogy Jézus Krisztusban van az igazság. Nem hagyományból, hanem meggyozodésbol. A pogányok számára ez érthetetlen volt. Ahogyan nem értették meg a vértanúkat sem. A vértanú aktákban csodálatos dolgokat olvasunk, a rómaiak sokszor jószándékból próbálták a keresztényeket rávenni, hogy dobjanak tömjént a pogány isten-szobrok elé, így megmenthetik az életüket. És a keresztények erre azt válaszolták, nem tehetem meg, mert ez nem igaz. Ezt nem értették a pogányok. Ezt az abszolút újdonságot fogalmazta meg a második századi egyházi író, az észak-afrikai Tertuliánusz: Krisztus magát igazságnak és nem szokásnak nevezte. A Jézusba, mint Igazságba vetett hitünk a történelem folyamán is, de ma is sokféle veszély fenyegeti. Tudjuk, hogy milyen nehéz volt kitartani a hit, a kereszténység, Jézus Krisztus mellett az elmúlt évtizedekben. És azok tartottak ki, és azok maradtak meg, akikben megvolt az egyszeru emberek mély hite, akik imádkoztak. Olyanok, mint akik a búcsúkra eljárnak, akik huségesek maradtak Jézus Krisztushoz. A Szent Péter bazilikának a fopapja, Marchisani bíboros, tartott lelkigyakorlatot az olasz televízióban, és ott mondta el a következo történetet. A hetvenes években a Szovjetunió távol-keleti részén egy fiatalember beiratkozott az iskolába. Nagyon jól tanult ezért kiemeltél, és elküldték az akkori Leningrádba, hogy ott tengerésztiszti foiskolára járjon. Itt is egészen kiváló volt, ezért onnan is kiemelték és egy egészen különleges rendori szakasz vezetését bízták rá. A legveszélyesebb bunözoket kellett felderíteniük. Ebben is nagyon jó eredményt ért el. Egyébként teljesen vallástalan életet élt, úgy nott fel, hogy errol nem is hallott. Majd behívatták, és azt mondták neki, hogy most még veszélyesebb bunözoket kell neki felderíteni, a hívoket. Megkapták címeket, és sorra derítette fel magánlakásokban a hívok csoportjait, akik összejöttek imádkozni. Ott elkobozták tolük a Bibliákat, és nagyon sok durva és kegyetlen dolgot vittek végbe. Egy ilyen alkalommal, egyik családi házban, ahol többen imádkoztak, megfenyegette oket, hogy ezt többet ne tegyék, megdöbbentette egy fiatal lánynak, Natasának, a bátorsága, aki azt mondta, hogy mért bántasz bennünket, hiszen nem teszünk semmi rosszat. Rádöbbent, hogy ezek nem félnek, ezek nem ijednek meg. Egyszer, amikor ugyanígy bement egy magánlakásba, hallotta, hogy egy idos néni épp oérte imádkozik. És elkezdett gondolkodni: honnan van ezeknek ehhez bátorságuk? És amikor visszatért a laktanyájukba, akkor a titokban a Szentírásból kitépett két lapot bedugta a belso zsebébe, mert ok egymást is figyelték, így félnie kellett. Majd elkezdte olvasni. Lukács evangélium ama szakasza volt, amikor Jézus a Mi Atyánkot tanítja az apostoloknak. Elolvasta és azt mondta, hogy mit kell ettol félni, hiszen ebben csodálatos szép dolgok vannak. A másik lapon, amit találomra kitépett, ott pedig arról beszél Jézus, hogy ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; attól féljetek, aki a testet és a lelket is a kárhozatba tudja dönteni. És akkor valamit kezdet megérteni, hogy honnan is a bátorságuk. Majd eldöntötte, hogy elhagyja ezt a munkát, visszairatkozott az egyetemre és befejezte. Akkor o már tudta, hogy mit akar tenni. Egy tengeralattjárón szolgált, és amikor Kanada partjainál jártak, megszökött és kiúszott a partra. És ott bement az elso templomba. Nem tudta, hogy milyen templom, mert nem nagyon ismerte ezeket, és arra gondolta, hogy azt az Istent akarja, imádni, akit Natasa imádott. Késobb megtérése után készítettek vele interjúkat, sok helyen beszélt megtérésének történetérol, sot elkezdte emlékeit is megírni. Egy alkalommal, amikor az utcán ment, négy kigyúlt testu fiatal lépett mellé, és kifogástalan orosz nyelven azt mondták neki: Hallgass, vagy elpusztulsz. O azonban továbbra is beszélt mindenrol. Majd egyszer, amikor mentek érte a szállodába, ott találták holtan, kezében egy pisztoly, megjátszva, mintha öngyilkos lett volna, de mindenki tudja, hogy kivégezték. És akkor kiadták azt a könyvet, amelyet félig-meddig már meg is írt, amelyben megírta az Istenhez jutásának történetét. A könyvnek azt a címet adta: Bocsáss meg, Natasa. Leírta megtérésének egész történetét, az író neve helyett csak annyit írt: Az üldözo. Kedves testvérek. Mindebbol jól lehet látni, hogy hatalmas üldözések voltak és vannak a világban Krisztus Egyháza ellen. És tulajdonképpen azok tudnak megmaradni, és azok tudnak másokat is Krisztushoz vezetni, akik mély meggyozodéssel meg merik vallani Krisztusba vetett hitüket, akik számára O nem szokás, hanem maga az Igazság. Ahogyan Szent Pál írja a Timóteus levélben: Mert jön ido, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat. Az igazságot nem hallgatják meg, a meséket azonban elfogadják. Az elso kérésünk tehát a Szuzanyához, hogy mutasd meg nekünk a Fiadat, az Igazságot, Jézus Krisztus. Második kérésünk: Mutasd meg nekünk a szent családot, családjaink példaképét! Példakép számunkra a Szuzanya családja is, Joakim és Anna, de még inkább a Szentcsalád, Szuz Mária, Szent József és a gyermek Jézus. Már Mikeás próféta – hallottuk az elso olvasmányban – a legkisebb törzsrol, Efratáról beszélt, melynek Betlehem volt a legfobb városa, s amely törzsbol származik majd a Messiás. Az evangéliumban is Jézus nemzetségtáblája van az a szakasz elott, amit az elott hallottunk, és ez is jelzi, hogy a Szuzanya is Isten választott népébe van belegyökerezve. Az Isten Fia is egy emberi családban akart megszületni. Szent Pál írja a szentleckében: O saját elhatározásából választotta ki oket. Ha a Szentcsaládot nézzük, egy dolog világos lesz, a gyermek Jézus, bár Isten Fia volt, emberi természetében, emberségében a Szuzanyától és Szent Józseftol tanult meg sok mindent. Úgy nott fel, hogy megtapasztalta iránta és egymásiránti szeretetüket. Tolük tanult meg imádkozni. Ok vitték el a jeruzsálemi templomba. Példájuk által, tolük tanulta meg a munkát, a fegyelmet, a csendet. Ahogyan Szent Lukács szépen összefoglalja: Jézus gyarapodott bölcsességben és kedvességben, Isten és az emberek elott. Ugyanez áll a mi keresztény családjainkra is. A gyermek az emberi viselkedés alapjait, de a hitbol fakadó életet is a családban tanulja meg. Mikor hittanból hallja azt, hogy Isten szeret és megbocsát, ezt csak akkor tudja valóban elhinni, ha a családjában is megtapasztalja szülei szeretetét, azt a biztonságot, hogyha hibázott, de bocsánatot kért, megbocsátanak neki, és ugyanúgy szeretik. Ha arról hall, arról tanul, hogy a szentáldozásban Jézus asztaláról részesülünk, sot örök boldogság azt, hogy asztalhoz ülhetünk Isten országában, azt csak akkor tudja elképzelni, ha a családban is van közös étkezés, közös asztal, amit körülülnek és örülnek, ha valaki részt vehet benne. S hogy a kisgyermek még nem érti a rokoni kapcsolatokat, de már ismeri a nagyszüloket, nagynéniket, unokatestvéreket, tudja, hogy hozzájuk tartozik. Ugyanígy a vasárnapi szentmisén is. A kisgyermek még nem érti a szentmisét, de már megtapasztalja a templomi környezetet és tudja, hogy itt o otthon van. Fiatal házaspárt látogattam meg egyszer, és az édesapa mondta, hogy kisfiukat egészen kiskorától elvitték a templomba, de néha azon gondolkodott, hogy nem fölösleges-e ez, hiszen még nem ért meg a misébol sok mindent. Éppen akkor cserélték náluk a gázpalackot. A gyerek ott állt és nézte, és amikor a gázpalack tetejét lecsavarták, mivel ott állt, a kezébe nyomták. Megfogta a gázpalack tetejét, ami olyan, mint egy pohár, és hangosan elkezdte mondani „Igyatok ebbol mindnyájan, mert ez az én vérem helye”, és elmondta szó szerint az átváltoztatás szavait. Édesapja mondta, hogy akkor értették meg, hogy bár még kicsinek tunik, de számára rendkívül fontos, hogy gyerekkorától megszokja, hogy a templomban o otthon van. És milyen törés, milyen lelki-skizofrénia a gyermeknek, amikor rádöbben, hogy például édesapja nem jár templomba. A Szentcsalád példája fontosabb, mint valaha. Ugyanis ma az istentelen világ szeretné lerombolni a házasságot és a családot. Értheto, hogy miért. Ha tönkreteszik a családokat, uralkodni tudnak az embereket. Az Olasz Püspöki Kar elnökét, például, halálosan megfenyegették. Pontosan azért, mert ki mert állni a férfi és a no kapcsolatán alapuló keresztény házasság eszménye mellett. Meg is fogalmazták, hogy ma Európában egy katolikus, keresztény ellenes inkvizíció muködik. A devianciákat már nem tényként említik, hanem példaképp emlegetik. A keresztény házasság eszményét pedig emberellenesnek minosítik. És sajnos mindez ránk, keresztényekre is hatással van. Hányan és hányan jelentik ki önzo módon, hogy nem kötök házasságot, élvezem az életet. Hány és hány fiatal nem ismeri az oszinte barátságot, a tiszta szerelmet, ami a házasságra, mint csodálatos élethivatásra készít elo, és amit az Úr Jézus szentségi rangra emelt. Ugyanez a lelkület van a gyermekáldástól való félelem mögött. Amirol a zsinat azt mondja, hogy szégyenletes buntett, a még meg nem született emberi élet kioltása. De hála Istennek, vannak jó példák is. Ma is vannak tudatosan élo keresztény fiatalok, akik a házasságra, mint hivatásra készülnek. És nem lepodnek meg, ha mások kinevetik oket. Hiszen ez számukra természetes, akikben pedig nincs meg a keresztény hit, azok el sem tudják képzelni, hogy így is lehet házasságra készülni. Vannak olyan fiatalok, fiatal családok, akik Isten áldásaként fogadják a gyermekeket, és keresztény módon nevelik oket. Egyszer meglátogattam egy fiatal orvos házaspárt gyerekeikkel, beszélgettünk. A gyerekek nem bírták, csintalankodtak, rosszalkodtak. Rászólt az édesanyjuk, majd az édesapjuk, de csak tovább rosszalkodtak, nem bírtunk beszélgetni. Egyszer az édesapjuk megszólalt: Gyerekek, ha nem hagytok bennünket beszélgetni, akkor este nem imádkozhattok velünk. Egyszerre csend lett. Akkor még nem értettem meg, hogy mit jelent ez náluk. Másik alkalommal, amikor meglátogattam oket, akkor láttam, hogy este meggyújtják a gyertyát, amikor gyerekek mennek lefeküdni, letérdeltek, elmondták az esti imát, és utána mentek lefeküdni. S akkor eszembe jutott, hogy ezeknek a gyerekeknek mondják az iskolában, hogy csak a tanulatlan emberek vallásosak, hiszen ok a szüleiktol tudják, rajtuk látják, hogy ok sokkal többet tudnak, mint az egész iskolájuk együttvéve. Felnott megtérok – hál Istennek, nagyon sokan vannak ma – fiatalok, egyetemisták, gyerekkorukban nem kaptak vallási nevelést. Most ok jönnek: Szeretnék keresztény lenni. És így kezdik a beszámolójukat: Én sajnos otthon nem kaptam keresztény nevelést. Majd ezeknek a fiataloknak a gyermekei elmondhatják szüleikrol, amikor megkérdezik, hogy mit köszönhetnek nekik, hogy mindent. És végül, kérjük Szuzanyát, hogy mutassa meg Szent Fia Egyházát! Jézus Krisztus nagy ajándéka az Egyház. Az Egyházban maga Krisztus él tovább köztünk és bennünk. Mégis sokszor halljuk azt a megjegyzést, hogy Jézus igen, Egyház nem. Ezalatt az értik, hogy Jézust messzirol csodáljuk, nézzük, de az Egyház tele van emberi gyarlóságokkal, ahhoz nem akarunk tartozni. Pedig tulajdonképpen ennek örülnünk is kellene, hiszen ha az Egyház emberi gyarlóságokkal van tele, akkor az azt jelenti, hogy abban mi is beleférünk. Azonban egy sokkal lényegesebb kérdésrol van szó. Jézus Krisztusban, az Egyház testében tudom csak felismerni Ot, mint Isten Fiát. Hiszen Szent Pál mondja: Senki nem mondhatja, hogy Jézus az Úr, csak a Szentlélek által. Vagyis csak Jézus Krisztus testében, az Egyházban, amit a Szentlélek éltet. Aki Jézust a Szentlélek nélkül, az Egyház nélkül vallja meg, az csak embert tud benne látni, az Egyházban pedig legfeljebb egy emberi szervezetet, jótékonysági egyesületet. Így már csak azt hiszi el Jézus tanításából, ami neki tetszik, és így valójában már nem is Jézus Krisztusban, hanem csak önmagában hisz. A hitet, a keresztény hitet ugyanis az Egyházban kapom, az Egyházban vallom meg, és a keresztséggel leszek az Egyház tagja. Akkor van értelme, ha teljesen elkötelezetten vállalom. Fiatalok kérdezték egyszer tolem: Mit várok tolük, keresztény fiataloktól? Azt válaszoltam, hogy bátran legyetek azok, akik vagytok, vagyis Krisztus Egyházának tudatos tagjai. Kedves testvérek! Ezekkel a kérésekkel fordulunk ma itt a Szuzanyához ezen a csodálatos kegyhelyen. Vasárnap délelott Magyarországnak a nemzeti kegyhelyén, Mártaverebély-Szentkúton miséztem. És ott most arra emlékeztek, hogy húsz évvel ezelott történt, hogy a ferences atyák újra visszakapták a kegyhely vezetését. És kitettek egy könyvet, amelybe mindenki beleírhatja azokat a kéréseket, amelyeket a Szuzanyától kér. Elsonek engem kértek. És én azt írtam bele – mivel a papság megszentelodésének az évében vagyunk – hogy a Szuzanya közbenjárására, újuljon meg lelkileg a papságunk, és hogy legyenek szent papi hivatások. És azt kérem a kedves testvérektol, akik itt jelen vannak, hogy ezért imádkozzanak gyakran. Azok a fiatalok pedig, akik úgy gondolják, hogy az Úr Jézus oket erre a csodálatos hivatásra hívta, azok ne féljenek az O követésére indulni. Paul Claudel versével kezdtem. Említett versét így fejezi be: …mert dél van, s mert híveid e napon ma itt lehetnek, és mert te mindörökre itt vagy, egyszeruen mert te vagy Mária, egyszeruen mert dicsérhetjük létedet, Jézus anyja, legyen hála neked! Ámen!