Ft.VEREBÉLYI Árpád doroszlói plébános vallomása ,önmagáról, és egyházközösség mindennapjairól
A temerini illetőségű ft. Verebélyi Árpád földművesszülők második fiúgyermekeként 1979 február 20-án született Újvidéken. Gyermekkorát és az általános iskolás éveit Temerinben töltötte. A Papi hivatás az általános iskola VII.osztályában fogalmazódott meg benne. A szabadkai Paulinumban szerzett érettségi bizonyítvány után teológiai tanulmányait Szegeden és Egerben végezte. Pappá szentelésére 2005. június 29-én került sor.
Újmiséjét a temerini SZt. Rozália templomban 5005. július 2-án mutatta be. Dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök, a topolyai Egyházközösségben végzett segédpapi szolgálata után, 2006. július 22-én kinevezte Gombos és Doroszló plébánosává, mely utóbbi helyen a Szűz Mária kegyhely őrének szerepét, valamint a szerbmiliticsi és a sztapári rom.kat. Egyházban esedékes feladatokat is betölti/elvégzi. Beszélgetésünk elején arról kérdezem, a rendkívül kedves és közlékeny lelkiatyát, – az emberben vajon ugyanúgy fogalmazódik-e meg az elhatározás, hogy pap lesz, mintha mondjuk asztalosnak, orvosnak, ügyvédnek, vagy bármely más pályát választana. – Az én olvasatomban vannak foglalkozások és hivatások. A foglalkozások olyan dolgok amik valahol az ember egzisztenciájának megteremtéséhez fontosak. Ezek azok a munkakörök amit az ember kitanul, szeret. Ezt megpróbálja jól végezni, de ezek a szakmák nem kötődnek az egész életéhez. Például valaki fiatalon asztalosként dolgozik, aztán később más munka folytatására megy, hogy mire nyugdijba vonul, mint példul az édesapám, földművesként teremti meg a mindennapi kenyerét. Lehet egy asztalosi munkakör ugyanúgy hivatás mintegy orvosé, papé, stb-é, ha az illető a szakmáját elkötelezettségből vállalja és megvan ennek egy egész hátsó spiriutális lelki tartalma. Igy van ez a papsággal is. Az ember ezt nem úgy választja, hogy szétnéz a foglalkozások palettáján, s akkor azt mondja: no itt egy papság és akkor én megpróbálom ezt. A papságot nem az ember választja! , hanem elfogadja a meghívást. Ezt a hivatást a Jó Isten adja. Az ember vagy elfogadja, vagy nem. Az irány tehát nem az embertől, hanem valahol a Jó Istentől származik. Én hiszem, hogy minden keresztény embernek van hivatása, mert az Isten azért helyezte őt arra a posztra, hogy az Isten meghivásából ő egy kozszolgálati hivatást lásson el. A hivatás fontos, mert nélküle nem lehet elköteleződni valami mellett. Bennem személyesen akkor fogalmazódott meg a papi hivatás, amikor az anyai nagyanyám, aki a számomra példakép, vallásos, mélyen meggyőződött keresztény asszony volt. Egy időben náluk laktunk, s aztán amikor a szomszéd telken lévő dédszülők telkén lévő hába hurcolkodtunk, nagyon sok időt töltöttem vele. Már kisgyermekkoromban, megtanimádkozni. A vele való, közös imádkozás idején láttam rajta, hogy amit ő tesz, amit ő mond, amit a Jó Isten előtt könyörög valamiért és megköszöni azt, komolyan teszi. Igy segitett engem arra, hogy komolyan vegyem a dolgot, hogy az imádság az nem csak egy elmormolt valami, hanem hogy, minden egyes imádság az én hitvallásom a Jó Isten felé. Az ilyen alapból nekem könnyű volt már óvodás koromban szentmisére járni és ministránsnak lenni. Kicsi korban persze nem tudhattam a hitnek mélységeit felfogni és megérteni, időközben a Jó Isten egyre közelebb és közelebb engedett magához, s amikor már egészen megéreztem szeretetét, ekkor mondta ki, lélekben persze, egészen halkan a hivatás meghivást, amit aztán hetedeik osztályos koromban úgy gondoltam el is fogadom. Amikor már átéreztem, s mélyebben megértettem, hogy mi is történik ott a szentmisén, mi is az egésznek a lényege, hogy ott igazából nem én vagyok az aki ott szerepel, hanem én vagyok az, aki a Jó Isten asztalánál szolgálatot tesz, aki a szentmise keretében lényegében megjelenik. Igy alakult ki bennem és éreztem meg, hogy mit jelent, s igy mondtam ki az igent, azt hogy én ezt vállalom. . Az hogy két egyházközösség (s ez mellett Szerbmilitics és Sztapár) lelkipásztori teendőit is végzi, s mindezek mellett a Szentkút őre is, (mely posztnak betöltése sokak szerint már egymagában is elegendő lenne!), nem túl megterhelő feladat? – Egy éve vagyok itt és akik figyelik az eddigiekről elmondott értékelésemet megérthették, hogy a papnak nem az a nehéz, hogy a lelkipásztori munkát kell végezni. Én ezt tudtam, amikor azt mondtam, hogy pap leszek. Láttam Temerinben, akkor amikor 10-11 éves gyermek voltam, hogy milyen különböző feladatok várnak rám. Télen a hidegben, nyáron a melegben szentmiséket kell bemutatni, hittanórákat kell tartani, temetni kell, s sorolhatnám tovább mi mindent kell még tenni. Ez önmagában nem nehéz. Az a nehéz, hogy az emberek nem értik meg azt amit az ember mond. . A doroszlói plébániát enyhén szólva, igen elhanyagolt állapotban vette át. A felújitásban a kőműves- ács,. Víz-, és villanyszerelő szakmabeliek mellett számos kétkezi mukás is dolgozik kalákában immáron egy éve. Sokan adományukkal is hozzájárulnak az épitkezéshez, sajnos ez még mindig kevés ahhoz, hogy az épület lakható legyen. Ezért (?) a tartózkodási helye a gombosi plebánián van. Hogy ne kéne annyit utazgatnia, nem lenne célszerü, ha a Szentkútnál lakna? – A plébánia épitése, mint aki már épitett házat tudja tudja mi mindennel jár. De ez nem a lelkipásztori élet nehézségei közé tartozik. A hitbéli kudarcok megélése a nehéz, mert én elsődlegesen nem épitésznek, beszerzőnek, tatarozónak, hanem lelkipásztorként vagyok itt plébánián. A funkciómbol eredően én a Jó Isten előtt itt, ezekért az emberekért akiket az egyház rámbizott, lelkileg felelős vagyok. A legnehezebb látni, én mint felelős embernek azokat az embereket , akik Istennel nem tartanak semmilyen kapcsolatot. Egy rossz, elfajzott, elkorcsosodott vallásosságban élnek. Egy hagyományt gondolnak vallás helyett. A hagyomány őrzése egyébként egy igen fontos dolog, s magam is szeretem ápolni örökségünket, de az nem vallás. Az igazi hivatásból kiindulva, hogy a lelketet próbáljam a Jó Isten közelébe vezetni, itt érnek kudarcok, rossz élmények és tapasztalatok, azok amik bennem a lelkesedést tudják leginkább lefelé húzni. A plébánia épitését elkezdtük, valamikor majd be is fejeződik. Elkezdjük a Szentkutat, s valamikor valaki azt is be fogja fejezni, vagy az én időmben, vagy az utódom idejében. Az egyház nincs elkésve, hiszen már 2000 éve egyház az egyház, s hiszem, hogy a Jézus-i ígéret alapján, amig a világ világ, addig ez az egyház megmarad. Az Isten igéje terjedni fog a népek közé. A munka terén, ha úgy is gondoljuk, nincs késés, a lelki dolgokban vagyunk lekésésve. Hogy hol lakom, számomra érthetetlen. Hallom a gombosi és doroszlói emberek megfogalmazását, az emberek kivánságát. Nem az a lényeg, hogy a papp hol alszik. A plébániára elsősorban azért van szüksék, hogy az irodában eltudjam intézni az adminisztrativ dolgokat. Az anyakönyveknek is helye/őrzője kell, hogy legyen a plébánia. Ezt a feladatot nehezen tudom teljesiteni. A könyvek itt porosodnak, bárki bármikor beletekinthet, ki tudja valami rossz szándéku ember bele is jegyezhet, amiért nekem kell viselni a felelősséget. Mindet nem, de a legujabbakat Doroszlórol elvittem Gombosra, s ha valakinek egy kivonatra van szüksége, fele dokumentum itt a másik amott van, ami igencsak megneheziti a dolgom. Aztán az esküvő előtt, a különböző szentségkiszolgáltatások előtt a plébánosnak el kell beszélgetnie, bizonyos kurzust kell tartania a szentségre készülőknek. A doroszlói plébánián le sem ültethetem a hívőket, s hogy elbeszélgessek a házasság lényegéről. . A jövőre vonatkozóan milyen tervei a Szt.Imre és a Szentkút-i templomokat illetően ? – Ez egy olyan dolog, mint ahogyan a közmondásból is tudjuk, Ember tervez Isten végez. Vannak emberi terveink. A lelkipásztori feladat, hogy a plébánosnak valahol kötelessége tervezni/megszervezni, hogy az elkövetkezőkben mit szeretne megvalósitani. Számomra, mint már fentebb is mondottam, a legfontosabb a lelki a lelki terveket mennyire tudom megvalósitani. 1907-ben volt utoljára Doroszlón misszió, tehát most a 100 éves évfordulóra készülünk. A misszió szó magában küldetést jelent. Minden kereszténynek küldetése van, hogy menjetek, „tegyetek tanitványommá minden népet” és valahogy ennek a megvalósitása a misszió, hogy elmondjuk az embereknek, hogy miben hiszünk, hogy a mi életünk reménye Krisztus. A mi missziónk egy kicsit más, mint Ázsiában, Afrikában, az emberek tudnak Jézusról, csak már mint emlitettem a mi hitünk könnyen átalakulhat hagyománytiszteletté. Ne azon muljon a dolog, hogy milyen ruhát öltsünk, s hogy ki mellé üljünk a templomba, ennek semmi köze a hithez. Szeretnék találkozni a hittanosokkal, mert az nem elég, hogy látom őket a szentmisén, több ismeretségre van szükség. Ha fontosnak tartjuk, hogy vagyunk, s hogy megmaradjon a falu, akkor ebben az Isten-i hit tud segiteni, hogy érezzük az együvé tartozást, mert ha ez nincs akkor mindenféle evilági kapcsolat az emberben könnyen megpattan. A lelki kapcsolat megteremtését ki kell alakitanunk magunkban, hogy mi itt vagyunk, és hát nem úgy egymást, hogy keresztény testvérek? Ezt kell jobban megérteni és megtapasztalni, s erre is szeretnék egy kicsit lelkileg rámenni. Szeretném az énekkarosokat a gyakorlás által az énekeket még szebbé, még jobbá, tökéletesebbé tenni. Örülök annak, hogy vannak komoly ministránsok, akik vállalják a próbákat azért, hogy az istentisztelet még gördülékenyebb, felemelőbb legyen. Jó lenne az egyházközösség kántorával Klem Valériával egy ifjúsági énekkart létrehozni. A „mellékes” munkákkal is, a javitgatásokkal, az épületek rekonstruálásával is lesz elég gondunk. Szoktam mondani, mindebben a legkellemetlenebb állapot a pénz, s megintcsak a pénz hiánya. Sokan nem értik meg miért kell fizetni az egyházi hozzájárulást. Hát ezért, hogy az egyházi intézményeinket fen tudjuk tartani. Szeretném ha a doroszlói plébánia, egy a Doroszlóhoz méltó, szép, elegáns plébánia lenne, ami csak öregbitené a falu jó hirnevét. Számomra a legfontosabb intézmény a templom, remélem mindenki számára. Nagyon régen volt már átfestve, tatarozva, úgy belül, mint külsőleg. Szeretném ha ez a templom újra úgy nézne ki int ahogyan annak idején, 1803-ban őseink felépitették, tehát visszahozni eredeti állapotába, a jelenkori igényei mellett. Hogy ez a templom, mint régen, újra egy ékszerdobozra hasonlitson. A templom mellett készülőben van egy vizes blokk, valamint egy raktárépület. Jóleső érzés, hogy a hivők szorgalmának köszönve nagyon rendben van a templomkert, illetve udvar, amit további parkositással szeretnénk szépiteni. Dicséretes a templomdíszitők és takaritók, valamint a további önkéntesen munkát/feladatot vállalók munkája. A Szentkúti Szűz Mária kegyhely egy másik eset. Itt is vannak hatalmas terveink. Többek között a szabadtéri oltár bővitése, a templom belső és külső rekonstruálása. A Dunatáj Civil szervezettel karöltve tervezzük egy épület létesitését, amelyben a külföldről érkező hívőknek szállást tudnánk biztositani. Aztán egy kifőzdének létesitésével, ami számos embernek biztositana munkahelyet, napi főtt ételekkel szolgálhatnánk ki az arra igényt tartó betegeknek és időseknek. Terrvünk továbbá lelkigyakorlatok megtartására, aztán egy új, a mai igényeknek megfelő vizesblokk/toalett létesitése, a szabadtéri oltár előtti padok elhelyezése, esztétikus lámpák felállitása, s egy helységnek a felépitése a mozgássérültek, s a kismamák részére. . Talán prózai a kérdés, van-e a plébánosnak szabadsága, hobbyja? -Az a helyzet, ha nem csinál magának akkor nincs ! Az ember mindig talál magának tennivalót. Úgy érzem, ahogy az egyházközösség életét megpróbálom mozgatni, úgy lelkileg mint épitészileg kicsit kifáradok. A lelkipásztor „halála” az ha nem olvas, ha nem imádkozik. Én mindennap megpróbálom a hivekért elvégezni a zsolozsmát. A kikapcsolódás nem azon van, hogy az ember „eldob” mindent. Szabad időben több időt tud szentelni az imádságra, az olvasásra, amely által feltöltődik. Ha egy pap ezt nem teszi meg,egy idő után ellaposodik. Aztán persze az is fontos, hogy találkozzam a vérbeli családommal, a barátaimmal. Ilyen értelemben persze szükség van egy kis szabadságra.- mondotta beszélgetésünk végén ft. Verebélyi Árpád plébános.
Dautbegovics Zoltán
mennyiben megtudunk egyezni a vajdasági Vízművekkel, akkor a DTD csatorna partja mentén (amely határos a kegyhelyjel) kialakitunk egy úgynevezett csendoázist, ahol a hivők, senkitől sem zavartatva csendben imádkozhatnak, elmélkedhetnek. Egy kiszolgáló épületre is szükség van, hogy a különböző helyekről meghivott vendégeket, közjogi méltóságokat, de ugyanúgy a csoportvezető lelkipásztorokat, tisztelendő nővéreket, kántorokat és az énekkarokat máltóképpen fogadhatjuk, szálláshelyet biztosithatjunk, ezáltal is megköszönve, hogy szivükön viselik a kegyhely sorsát. Ezzel is felhivhatjuk honatyáink figyelmét erre a nagyon fontos, egyik legnagyobb, a magyarságot tömöritő helynek fontosságára, szükségességére. A második fázisban, a Dunatáj Civil szervezettel karöltve egy mindennap üzemeltető étkezdét, népkonyhát szeretnénk létesiteni, ahonnét a környéken élő idős, beteges embereket el lehetne látni élelemmel. A harmadik fázisban egy zárt, mintegy 3000 férőhelyes konferencia termet tervezünk, ahos esős idő alkalmával meg lehet tartani az ünnepi szentmiséket. A terem különböző filmek bemutatására és sok más egyéb dologra is hasznos lenne. Aztán a zarándokok részére egyfajta étkezdére is szükség van, hogy a magukkal hozott elemózsiájukat kultúrált módon fogyaszthatják. Ebbe a fázisba tartozik bele a vizesblokk kialakitása, ahol a mozgáskorlátozottak és kismamák számára is lenne egy külön előlátott helység. A végső stádium a Szentkút mellett lévő kert, ahol a különböző szobrok felállitásával a hivőknek lehetőséget biztositunk a csoportos imákra. Ezzel bővülne az imahelyek száma, s a csoportok nem zavarnák egymást
