Dicsértessék a Jézus Krisztus! Fotisztelendo Püspök atya, kedves paptestvérek, kedves hívek!
A neves francia költo Paul Claudel, aki egy karácsonyi vesperást hallgatva tért meg a párizsi Notre Dame székesegyházban, írt egy szép verset, Délben a Szuzanyánál címmel. Ebbol idézek:
Dél van. A templom nyitva áll. Belépek.
Jézus Krisztus anyja, nem azért jöttem, hogy kérjek. …Csak azért jöttem, Szuzanya, hogy nézzelek. Claudel azután késobb is vissza visszatért a Szuzanyához, hogy – ahogyan o írta – befejezze a teológiai kurzusát nála. Most Kisboldogasszony ünnepén mi is eljöttünk ide, a Szuzanya kegyhelyére, hogy nézzük Ot, és engedjük, hogy tanítson minket. Elso kérésünk a Szuzanyához: Mutasd meg nekünk Fiadat! Ma sokakat megkísért az Isten nélküli világ lehetosége. De egyben sokan látják annak félelmetes következményeit is. A német filozófus Nietzsche mondta istenkáromló öntudattal: „Hol van az Isten? Megmondom nektek: megöltük Ot, mi öltük meg, ti és én”. De aztán o is hozzátette: De hogyan tehettük ezt? Hová vezetett az út, amelyen elindultunk? Nem szaladunk ki a mérhetetlen semmibe? A nagy orosz írót, Dosztojevszkijt is mindez megkísértette. O is megélte az Isten halálát. Az ateizmus nála is központi probléma lett. Ot is megérintette az emberfeletti ember eszménye. De kiállta a kísértést. Túljutott a nihilizmuson, és megtalálta Krisztus. Dosztojevszkij mindent átélt, amit Nietzsche leírt, de még annál többet is. Dosztojevszkij végül is kimondta: Isten él, Krisztus feltámadt. De minden ember keresi az Istent, akár bevallja, akár nem. De Isten is segítségünkre siet, tudva, hogy istenkeresésünk is megváltásra szorul. Isten is elindult az ember keresésére, és ez a kinyilatkoztatás. A mai ünnep, Szuz Mária születése, az ötödik században kezdodött. Akkor szenteltek Jeruzsálemben egy templomot erre a titulusra. A hetedik században azután az ünnep megjelent Bizáncban, majd Rómában és az egész Egyházban. Kezdettol fogva örömet sugárzó ünnep volt ez a mai. Annak a születését ünnepeljük ma, aki a Megváltó anyja lett. Így születése számunkra az üdvösség kezdetét jelenti. Az elmúlt évben Szent Pál apostolra emlékezett az Egyház. Egyik szerdai általános kihallgatáson a Szentatya, XVI. Benedek is az o megtérésérol beszélt a damaszkuszi úton, az o példáját állította elénk. Üzenetet ugyanis rendkívül aktuális. Szent Pál a pogányok között Jézus Krisztust, az Isten Fiát hirdette. A pogány akkor nem ateistát jelentett, és foleg nem vallástalant. Csak a vallást az akkori pogányok a szokás kategóriájába sorolták. A muveltek már régen nem tartották igaznak a görög-római mitológiát, de megtartották, mint szép szokást. Ez a kettosség, ez a lelki-skizofrénia felmorzsolta a pogány vallást, nem tudott erot adni a mindennapi élethez. Ma is sok ember nem ateista, nem is vallástalan, csak a vallást egyszeruen szokásnak tekinti, vagy pszichológiai igénynek. Ahogy az egyik ember szabadidejében bélyeget gyujt, vagy sportol, vagy énekkarra jár, ugyanígy valaki szabadidejében vallásos. Kettéválasztja az életet. Az ember szabadidejében vallásos, de különben úgy él, mintha nem létezne Isten. Egy idosebb férfival dolgozta teológus koromban egy budapesti kórházban, aki elmesélte, hogy fiatal korában mennyit ministrált, járt templomba. És rákérdeztem: És most? A válasza az volt: Ma már nem szokás. Nemrégiben a TV-ben beszélt egy tudós házaspár – és errol egy vastag könyvet is megjelentetett – hogy milyen a kapcsolat a vallásosság és az egészség között. Nagyon érdekes eredményre jutottak. A maguk módján, vagyis csak a szokásból vallásosak vannak a legrosszabb helyzetben az egészség szempontjából. Majd jönnek a teljesen vallástalanok, és végül az egészség szempontjából legjobb helyzetben vannak azok, akik az Egyház közösségében, az Egyház hite szerint élik a vallásukat, akik tudatosak. De ez értheto is, hiszen Jézus azt mondta: Azért jöttem, hogy életük legyen, és boségben legyen. A maguk módján vallásosak rossz egészégi állapotukat azzal magyarázza, hogy ugyan szeretnének vallásosak lenni, de következetlenül, elkötelezettség nélkül. Ez a belso ellentmondás nem csak a hitüket rombolja, hanem az egészségüket is. Szent Pál egészen mást hirdetett. Azt mondta: Megtanultátok, hogy Jézus Krisztusban van az igazság. Nem hagyományból, hanem meggyozodésbol. A pogányok számára ez érthetetlen volt. Ahogyan nem értették meg a vértanúkat sem. A vértanú aktákban csodálatos dolgokat olvasunk, a rómaiak sokszor jószándékból próbálták a keresztényeket rávenni, hogy dobjanak tömjént a pogány isten-szobrok elé, így megmenthetik az életüket. És a keresztények erre azt válaszolták, nem tehetem meg, mert ez nem igaz. Ezt nem értették a pogányok. Ezt az abszolút újdonságot fogalmazta meg a második századi egyházi író, az észak-afrikai Tertuliánusz: Krisztus magát igazságnak és nem szokásnak nevezte. A Jézusba, mint Igazságba vetett hitünk a történelem folyamán is, de ma is sokféle veszély fenyegeti. Tudjuk, hogy milyen nehéz volt kitartani a hit, a kereszténység, Jézus Krisztus mellett az elmúlt évtizedekben. És azok tartottak ki, és azok maradtak meg, akikben megvolt az egyszeru emberek mély hite, akik imádkoztak. Olyanok, mint akik a búcsúkra eljárnak, akik huségesek maradtak Jézus Krisztushoz. A Szent Péter bazilikának a fopapja, Marchisani bíboros, tartott lelkigyakorlatot az olasz televízióban, és ott mondta el a következo történetet. A hetvenes években a Szovjetunió távol-keleti részén egy fiatalember beiratkozott az iskolába. Nagyon jól tanult ezért kiemeltél, és elküldték az akkori Leningrádba, hogy ott tengerésztiszti foiskolára járjon. Itt is egészen kiváló volt, ezért onnan is kiemelték és egy egészen különleges rendori szakasz vezetését bízták rá. A legveszélyesebb bunözoket kellett felderíteniük. Ebben is nagyon jó eredményt ért el. Egyébként teljesen vallástalan életet élt, úgy nott fel, hogy errol nem is hallott. Majd behívatták, és azt mondták neki, hogy most még veszélyesebb bunözoket kell neki felderíteni, a hívoket. Megkapták címeket, és sorra derítette fel magánlakásokban a hívok csoportjait, akik összejöttek imádkozni. Ott elkobozták tolük a Bibliákat, és nagyon sok durva és kegyetlen dolgot vittek végbe. Egy ilyen alkalommal, egyik családi házban, ahol többen imádkoztak, megfenyegette oket, hogy ezt többet ne tegyék, megdöbbentette egy fiatal lánynak, Natasának, a bátorsága, aki azt mondta, hogy mért bántasz bennünket, hiszen nem teszünk semmi rosszat. Rádöbbent, hogy ezek nem félnek, ezek nem ijednek meg. Egyszer, amikor ugyanígy bement egy magánlakásba, hallotta, hogy egy idos néni épp oérte imádkozik. És elkezdett gondolkodni: honnan van ezeknek ehhez bátorságuk? És amikor visszatért a laktanyájukba, akkor a titokban a Szentírásból kitépett két lapot bedugta a belso zsebébe, mert ok egymást is figyelték, így félnie kellett. Majd elkezdte olvasni. Lukács evangélium ama szakasza volt, amikor Jézus a Mi Atyánkot tanítja az apostoloknak. Elolvasta és azt mondta, hogy mit kell ettol félni, hiszen ebben csodálatos szép dolgok vannak. A másik lapon, amit találomra kitépett, ott pedig arról beszél Jézus, hogy ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; attól féljetek, aki a testet és a lelket is a kárhozatba tudja dönteni. És akkor valamit kezdet megérteni, hogy honnan is a bátorságuk. Majd eldöntötte, hogy elhagyja ezt a munkát, visszairatkozott az egyetemre és befejezte. Akkor o már tudta, hogy mit akar tenni. Egy tengeralattjárón szolgált, és amikor Kanada partjainál jártak, megszökött és kiúszott a partra. És ott bement az elso templomba. Nem tudta, hogy milyen templom, mert nem nagyon ismerte ezeket, és arra gondolta, hogy azt az Istent akarja, imádni, akit Natasa imádott. Késobb megtérése után készítettek vele interjúkat, sok helyen beszélt megtérésének történetérol, sot elkezdte emlékeit is megírni. Egy alkalommal, amikor az utcán ment, négy kigyúlt testu fiatal lépett mellé, és kifogástalan orosz nyelven azt mondták neki: Hallgass, vagy elpusztulsz. O azonban továbbra is beszélt mindenrol. Majd egyszer, amikor mentek érte a szállodába, ott találták holtan, kezében egy pisztoly, megjátszva, mintha öngyilkos lett volna, de mindenki tudja, hogy kivégezték. És akkor kiadták azt a könyvet, amelyet félig-meddig már meg is írt, amelyben megírta az Istenhez jutásának történetét. A könyvnek azt a címet adta: Bocsáss meg, Natasa. Leírta megtérésének egész történetét, az író neve helyett csak annyit írt: Az üldözo. Kedves testvérek. Mindebbol jól lehet látni, hogy hatalmas üldözések voltak és vannak a világban Krisztus Egyháza ellen. És tulajdonképpen azok tudnak megmaradni, és azok tudnak másokat is Krisztushoz vezetni, akik mély meggyozodéssel meg merik vallani Krisztusba vetett hitüket, akik számára O nem szokás, hanem maga az Igazság. Ahogyan Szent Pál írja a Timóteus levélben: Mert jön ido, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat. Az igazságot nem hallgatják meg, a meséket azonban elfogadják. Az elso kérésünk tehát a Szuzanyához, hogy mutasd meg nekünk a Fiadat, az Igazságot, Jézus Krisztus. Második kérésünk: Mutasd meg nekünk a szent családot, családjaink példaképét! Példakép számunkra a Szuzanya családja is, Joakim és Anna, de még inkább a Szentcsalád, Szuz Mária, Szent József és a gyermek Jézus. Már Mikeás próféta – hallottuk az elso olvasmányban – a legkisebb törzsrol, Efratáról beszélt, melynek Betlehem volt a legfobb városa, s amely törzsbol származik majd a Messiás. Az evangéliumban is Jézus nemzetségtáblája van az a szakasz elott, amit az elott hallottunk, és ez is jelzi, hogy a Szuzanya is Isten választott népébe van belegyökerezve. Az Isten Fia is egy emberi családban akart megszületni. Szent Pál írja a szentleckében: O saját elhatározásából választotta ki oket. Ha a Szentcsaládot nézzük, egy dolog világos lesz, a gyermek Jézus, bár Isten Fia volt, emberi természetében, emberségében a Szuzanyától és Szent Józseftol tanult meg sok mindent. Úgy nott fel, hogy megtapasztalta iránta és egymásiránti szeretetüket. Tolük tanult meg imádkozni. Ok vitték el a jeruzsálemi templomba. Példájuk által, tolük tanulta meg a munkát, a fegyelmet, a csendet. Ahogyan Szent Lukács szépen összefoglalja: Jézus gyarapodott bölcsességben és kedvességben, Isten és az emberek elott. Ugyanez áll a mi keresztény családjainkra is. A gyermek az emberi viselkedés alapjait, de a hitbol fakadó életet is a családban tanulja meg. Mikor hittanból hallja azt, hogy Isten szeret és megbocsát, ezt csak akkor tudja valóban elhinni, ha a családjában is megtapasztalja szülei szeretetét, azt a biztonságot, hogyha hibázott, de bocsánatot kért, megbocsátanak neki, és ugyanúgy szeretik. Ha arról hall, arról tanul, hogy a szentáldozásban Jézus asztaláról részesülünk, sot örök boldogság azt, hogy asztalhoz ülhetünk Isten országában, azt csak akkor tudja elképzelni, ha a családban is van közös étkezés, közös asztal, amit körülülnek és örülnek, ha valaki részt vehet benne. S hogy a kisgyermek még nem érti a rokoni kapcsolatokat, de már ismeri a nagyszüloket, nagynéniket, unokatestvéreket, tudja, hogy hozzájuk tartozik. Ugyanígy a vasárnapi szentmisén is. A kisgyermek még nem érti a szentmisét, de már megtapasztalja a templomi környezetet és tudja, hogy itt o otthon van. Fiatal házaspárt látogattam meg egyszer, és az édesapa mondta, hogy kisfiukat egészen kiskorától elvitték a templomba, de néha azon gondolkodott, hogy nem fölösleges-e ez, hiszen még nem ért meg a misébol sok mindent. Éppen akkor cserélték náluk a gázpalackot. A gyerek ott állt és nézte, és amikor a gázpalack tetejét lecsavarták, mivel ott állt, a kezébe nyomták. Megfogta a gázpalack tetejét, ami olyan, mint egy pohár, és hangosan elkezdte mondani „Igyatok ebbol mindnyájan, mert ez az én vérem helye”, és elmondta szó szerint az átváltoztatás szavait. Édesapja mondta, hogy akkor értették meg, hogy bár még kicsinek tunik, de számára rendkívül fontos, hogy gyerekkorától megszokja, hogy a templomban o otthon van. És milyen törés, milyen lelki-skizofrénia a gyermeknek, amikor rádöbben, hogy például édesapja nem jár templomba. A Szentcsalád példája fontosabb, mint valaha. Ugyanis ma az istentelen világ szeretné lerombolni a házasságot és a családot. Értheto, hogy miért. Ha tönkreteszik a családokat, uralkodni tudnak az embereket. Az Olasz Püspöki Kar elnökét, például, halálosan megfenyegették. Pontosan azért, mert ki mert állni a férfi és a no kapcsolatán alapuló keresztény házasság eszménye mellett. Meg is fogalmazták, hogy ma Európában egy katolikus, keresztény ellenes inkvizíció muködik. A devianciákat már nem tényként említik, hanem példaképp emlegetik. A keresztény házasság eszményét pedig emberellenesnek minosítik. És sajnos mindez ránk, keresztényekre is hatással van. Hányan és hányan jelentik ki önzo módon, hogy nem kötök házasságot, élvezem az életet. Hány és hány fiatal nem ismeri az oszinte barátságot, a tiszta szerelmet, ami a házasságra, mint csodálatos élethivatásra készít elo, és amit az Úr Jézus szentségi rangra emelt. Ugyanez a lelkület van a gyermekáldástól való félelem mögött. Amirol a zsinat azt mondja, hogy szégyenletes buntett, a még meg nem született emberi élet kioltása. De hála Istennek, vannak jó példák is. Ma is vannak tudatosan élo keresztény fiatalok, akik a házasságra, mint hivatásra készülnek. És nem lepodnek meg, ha mások kinevetik oket. Hiszen ez számukra természetes, akikben pedig nincs meg a keresztény hit, azok el sem tudják képzelni, hogy így is lehet házasságra készülni. Vannak olyan fiatalok, fiatal családok, akik Isten áldásaként fogadják a gyermekeket, és keresztény módon nevelik oket. Egyszer meglátogattam egy fiatal orvos házaspárt gyerekeikkel, beszélgettünk. A gyerekek nem bírták, csintalankodtak, rosszalkodtak. Rászólt az édesanyjuk, majd az édesapjuk, de csak tovább rosszalkodtak, nem bírtunk beszélgetni. Egyszer az édesapjuk megszólalt: Gyerekek, ha nem hagytok bennünket beszélgetni, akkor este nem imádkozhattok velünk. Egyszerre csend lett. Akkor még nem értettem meg, hogy mit jelent ez náluk. Másik alkalommal, amikor meglátogattam oket, akkor láttam, hogy este meggyújtják a gyertyát, amikor gyerekek mennek lefeküdni, letérdeltek, elmondták az esti imát, és utána mentek lefeküdni. S akkor eszembe jutott, hogy ezeknek a gyerekeknek mondják az iskolában, hogy csak a tanulatlan emberek vallásosak, hiszen ok a szüleiktol tudják, rajtuk látják, hogy ok sokkal többet tudnak, mint az egész iskolájuk együttvéve. Felnott megtérok – hál Istennek, nagyon sokan vannak ma – fiatalok, egyetemisták, gyerekkorukban nem kaptak vallási nevelést. Most ok jönnek: Szeretnék keresztény lenni. És így kezdik a beszámolójukat: Én sajnos otthon nem kaptam keresztény nevelést. Majd ezeknek a fiataloknak a gyermekei elmondhatják szüleikrol, amikor megkérdezik, hogy mit köszönhetnek nekik, hogy mindent. És végül, kérjük Szuzanyát, hogy mutassa meg Szent Fia Egyházát! Jézus Krisztus nagy ajándéka az Egyház. Az Egyházban maga Krisztus él tovább köztünk és bennünk. Mégis sokszor halljuk azt a megjegyzést, hogy Jézus igen, Egyház nem. Ezalatt az értik, hogy Jézust messzirol csodáljuk, nézzük, de az Egyház tele van emberi gyarlóságokkal, ahhoz nem akarunk tartozni. Pedig tulajdonképpen ennek örülnünk is kellene, hiszen ha az Egyház emberi gyarlóságokkal van tele, akkor az azt jelenti, hogy abban mi is beleférünk. Azonban egy sokkal lényegesebb kérdésrol van szó. Jézus Krisztusban, az Egyház testében tudom csak felismerni Ot, mint Isten Fiát. Hiszen Szent Pál mondja: Senki nem mondhatja, hogy Jézus az Úr, csak a Szentlélek által. Vagyis csak Jézus Krisztus testében, az Egyházban, amit a Szentlélek éltet. Aki Jézust a Szentlélek nélkül, az Egyház nélkül vallja meg, az csak embert tud benne látni, az Egyházban pedig legfeljebb egy emberi szervezetet, jótékonysági egyesületet. Így már csak azt hiszi el Jézus tanításából, ami neki tetszik, és így valójában már nem is Jézus Krisztusban, hanem csak önmagában hisz. A hitet, a keresztény hitet ugyanis az Egyházban kapom, az Egyházban vallom meg, és a keresztséggel leszek az Egyház tagja. Akkor van értelme, ha teljesen elkötelezetten vállalom. Fiatalok kérdezték egyszer tolem: Mit várok tolük, keresztény fiataloktól? Azt válaszoltam, hogy bátran legyetek azok, akik vagytok, vagyis Krisztus Egyházának tudatos tagjai. Kedves testvérek! Ezekkel a kérésekkel fordulunk ma itt a Szuzanyához ezen a csodálatos kegyhelyen. Vasárnap délelott Magyarországnak a nemzeti kegyhelyén, Mártaverebély-Szentkúton miséztem. És ott most arra emlékeztek, hogy húsz évvel ezelott történt, hogy a ferences atyák újra visszakapták a kegyhely vezetését. És kitettek egy könyvet, amelybe mindenki beleírhatja azokat a kéréseket, amelyeket a Szuzanyától kér. Elsonek engem kértek. És én azt írtam bele – mivel a papság megszentelodésének az évében vagyunk – hogy a Szuzanya közbenjárására, újuljon meg lelkileg a papságunk, és hogy legyenek szent papi hivatások. És azt kérem a kedves testvérektol, akik itt jelen vannak, hogy ezért imádkozzanak gyakran. Azok a fiatalok pedig, akik úgy gondolják, hogy az Úr Jézus oket erre a csodálatos hivatásra hívta, azok ne féljenek az O követésére indulni. Paul Claudel versével kezdtem. Említett versét így fejezi be: …mert dél van, s mert híveid e napon ma itt lehetnek, és mert te mindörökre itt vagy, egyszeruen mert te vagy Mária, egyszeruen mert dicsérhetjük létedet, Jézus anyja, legyen hála neked! Ámen!
