A találkozót a belgrádi nuncius is megtisztelte jelenlétévelTalán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy, Ft. Verebélyi Árpád lelkipásztornak, a kegyhely orének szervezésében, április 28.-án egyedül álló esemény színhelye volt a doroszlói Szuz Mária keresztények segítsége bajkúti kegyhely. Ugyanis a Szentkútnál került sor az országos jellegu papi találkozóra, amelyen csaknem 150 pap, mintegy 10 püspök, s nem utolsó sorban Vatikán képviselojeként, a belgrádi nuncius is megjelent. A találkozó délelottjén a papság kongresszuson vett részt, a délutánján pedig volt szentség imádás, rózsafüzér, keresztút.
Az ünnepi szentmisére, mintegy (vidékrol is érkezo) 1000 hívo jelenlétében d.u 5 órakor került sor, amelyen dr. Pénzes János megyéspüspökünk, a megjelentekhez mondott üdvözlo beszédében arra buzdította a jelenlévoket, hogy a pápa által meghirdetett papok évében a hívok, az egyébb imájuk mellett, a lelkipásztorokért külön is imádkozzanak.
A találkozó végén kiosztották a jutalmakat azoknak a tanulóknak, akik részt vettek azon a pályázaton, amelyre egyházzal kapcsolatos rajzokkal, írásokkal jelentkezhettek. A középiskolások kategóriájában a doroszlói Risztity Anina érdemelte ki az elso díjat
Dautbegovics Zoltán