Kisboldogasszony ünnepe a doroszlói Szentkúton

Közel 10 000 zarándok érkezett idén a Mária, Keresztények Segítsége egyházmegyei kegyhely Kisboldogasszony napi búcsújára, szeptember 7-én és 8- án.Az előesti szentmisét, 7- én ft. Világos Miklós újmisés celebrálta. Megáldották a járműveket, amellyel a zarándokok érkeztek. Minden évben a legmegdöbbentőbb adat a gyalogos zarándokok száma és a táv, amit megtesznek.

Több mint száz hívő, Mohol-Doroszló illetve Bácskertes (Kupuszina)-Doroszló távolságokkal megküzdve. Egész éjszakás virrasztás folyt aznap még zsolozsmával, rózsafűzér imákkal, szentségimádással, népi ájtatosággal, filmvetítéssel. Mindkét napon gyónási lehetőség és több nyelven (horvátul, németül, magyarul) szentmise szolgálta a hívek búcsú elnyerési szándékát. 8-án, az ünnepi püspöki szentmisét MSGR. Dr. Veres András szombathelyi püspök celebrálta. Jelen voltak a vajdasági magyar politikum és közélet jeles személyiségei is. Úgy mint Egeresi Sándor a Tartományi Képviselőház elnöke, Pásztor István a Tartományi Kormány alelnöke, gzadasági titkár, a VMSZ elnöke, dr. Korhecz Tamás a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kern Imre a Nagyberuházási Alap igazgató helyettese, Csíkos János Sport -és Ifjúság ügyi segédtitkár, Csóré Róbert Kishegyes polgármestere, Nyilas Mihály Magyarkanizsa polgármestere, Knézi Péter Óbecse polgármestere, Guszton András Temerin polgármestere, Világos Tibor Ada polgármestere, Lovas Ildikó a Magyar Nemzeti Tanács kultúrális ügyekkel megbízott tanácsosa, Dudás Károly a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Pál Károly a VMSZ ügyvezető alelnöke, Dévavári Zoltán a VMSZ alelnöke, Szakács Csaba a zombori városi tanács tagja, Pelt Ilona tartományi képviselő és Gellér Magdolna a doroszlói Helyi Közösség elnöke. Nekik, ahogyan a Duna Televízió, a Vajdasági Televizió valamint a Mária Rádió munkatársainak és mindenkinek, aki a szervezésben, lebonyolításban segítséget nyújtott ft. Verebélyi Árpád, a kegyhely igazgatója, Doroszló plébánosa mondott köszönetet. A szentmisét megelőző és követő ünnepi fölvonuláson bemutatkoztak a Mária szobor hordozó csoportok. Érkeztek Vaskútról, Tornyosról, Gombosról valamint a helyiek, voltak még jelen. Népviseltben szintén Doroszló és Tornyos valamint Szilágyi és Gombos néptánccsoportjainak illetve énekkarainak tagjai vonultak fel, mint a bácskai népi kultúra egyik megtestesítői. Lennert Tímea Fotók:Radics Karola

Szentkúti búcsú Doroszlón

Forrás:MagyarSzó

A doroszlói búcsú kétnapos. A zarándokok a búcsújáró nap előtt érkeznek meg. Több vajdasági településről gyalog indulnak Doroszlóra a hívők, de érkeznek ide lovas kocsival, személyautókkal és autóbuszokkal egyaránt. A gyónófolyosó kicsinek bizonyult az idén, így voltak papok, akik a templomkertben egy székre ülve vagy egy bokor mellett állva hallgatták meg híveiket.A doroszlói nagy búcsút minden évben Kisboldogasszony napján tartják. Ha hétköznapra esik szeptember 8-a, mint az idén is, akkor 4000–5000 zarándok érkezik a legnagyobb vajdasági kegyhelyre, ha viszont hétvégére, akkor 15–20 ezren is megfordulnak itt.Magyar, horvát, német és szlovák nyelven miséznek. Az első nap egyik leglátványosabb eseménye a gyertyás körmenet, amelyben a zarándokok saját egyházközösségük lobogójával vonulnak fel. Ezen az estén áldják meg a járműveket is, amelyekkel a kegyhelyre érkeztek. Kisboldogasszony napjának a központi eseménye a püspöki szentmise. Az idén msgr. dr. Veres András szombathelyi püspök celebrálta a szentmisét. A nagy búcsú másik rendkívül szép eseménye a Bácskai Hordozható Mária-szobrok Találkozója. A hívek lelki és testi megnyugvásért mennek Doroszlóra, ahol ugyanis van egy csodakút, s a lelki feltöltődés mellett testi gyógyulást is remélnek az ide érkezők. A legenda szerint a XVIII. században egy vak pásztor megmosta a szemét a kút vizében, és visszanyerte látását. A Szentkút vizét a hívek ma is gyógyhatásúnak tartják. A kút előtt kialakított kis medencében sokan megmossák a kezüket vagy a lábukat, mások pedig flakonokba töltve az otthoniaknak is visznek a csodavízből. A régen Bajkútnak nevezett forrásnál a gyógyulásban reménykedők egymásnak mesélik történeteiket, hogy kinek mikor és miben segített a csodakút vize. Kabók Erika

Hit és fény


Ötödik alkalommal táboroznak a doroszlói, Szűz Mária a Keresztények Segítsége kegyhelyen, a Szentkúton a zentai Kéz a kézben értelmi Fogyatékosok és segítőik civil szervezete, azon belül is a Hit és fény Katolikus közösség tagjai.
Rác Magdolna főszervező elmondta, egész éven át várt, ünnepi alkalom , mikor a természetközeli, szentkúti környezetben tölthetnek el öt napot.

– Ideális a helyszín. Idén július 12- től 16- ig, harminchat személlyel táboroztunk. Tornával indult minden reggelünk. Ami ezen nyáron újdonság, hogy a gyerekeket is bevontuk a napi munkába. Készítettünk beosztást, mindenkinek megvan a maga dolga. Rettentően élvezik- mesél Magdolna, akivel nem csak a cikkhez kapcsolódó, hanem szinte minden témát érintünk. Régi ismerősként fogadnak, ahogyan a faluban is a Kéz a kézben táborozóit. – Hoznak zöldséget, tejet, önkéntes szolgálatot vállalnak, segít a doroszlói ember, ahol tud. Jóleső a helyiek vendégszeretete. Már első nap besétáltunk a faluba, fagylaltozni- mondja el.

– Mely foglalkozásokból áll a tábor?

– Kézműveskedvünk, énekelünk és ebben az évben a sport aktivitásra is nagyobb hangsúlyt fektetünk. Március 21- én a Down- kórosok világnapján zentai sétán vettünk részt, most pedig foci mérkőzésre készülünk, edzünk rá itt is. Elmaradhatatlan még a mindennapjaimból természetesen az ima valamint a Bibliai témák feldolgozása.

– Maga a civil szervezet, milyen forrásból tudja megvalósítani a programjait.

– Tartottunk tőle, hogy idén nem is tudunk majd eljönni. Aztán az utolsó pillanatban csak megoldódtak a problémák. Nagy köszönettel tartozunk a zentai Zyntharew Motoros klubnak, akik most már több éve fedezik az útiköltségünket (ezúttal még látványos kíséretet is biztosítottak egy darabon (lásd. a mellékelt fotó), a Vörös Kereszt pedig az étkezésünk költségeit fedezte, ahogyan az Árok Pékségnek is hálásak lehetünk.

– Tervez- e, a Zentán folyamatos napközis foglalkoztató működtetése mellett valamit a közeljövőben?

– Tíz éves idén a Kéz a kézben. December 3 a jubileumi műsor időpontja. A Hit és fény pedig negyven éves most. A Dunamenti közösség találkozóhelye ez alkalomból a csíksomlyói búcsú lesz- zárta a beszélgetést Magdolna.

Lennert Tímea

Családok találkozója a doroszlói Szentkútnál

Megérni a házasság szentségét, ez gyönyörű Isten tisztelet! Az elmúlt hét végén, (július 9.-én) tartották meg Doroszlón, a Szűz Mária Keresztények Segitsége Kegyhelyen a Családok találkozóját. Vajdaság csaknem minden területéről, összesen 160-an vettek részt az ünnepségen. A találkozó vendégelőadója a magyarországi MSGR Bíró László püspök volt.

Örömmel jöttem ide Doroszlóra. nem először vagyok itt, egy ifjúsági találkozón voltam itt. Örülök ennek az összefogásnak, s annak, hogy megértik a testvérek, hogy muszáj közösen cselekedni. Nem elég ha a család az otthon falai között jó. Azon túl is jónak kell lennie. Pláne ha itt a Délvidéken vagyunk, jó hogy eljutunk egymás felé, hogy erősítsük egymást. A Jó Isten áldja meg ezt az összefogást. Annak örülök leginkább, hogy több egyházközösségnek papjai és hívei is együtt vannak.- mondotta a püspök úr. A két részben megtartott, szíveket melengető. családokról szóló eladásában, majd a szentmisén mondott szentbeszédében elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy megérni a házasság szentségét az egy gyönyörű Isten-tisztelet. A házasság szentségében az ember egyszerre adja oda magát az Istennek és a házastársának. Mint mondotta napjainkban egyre kevesebb a szentségre alapozott házasság, ezzel szemben egyre több a vadházasság, az elválások. Az egyház igehirdető- liturgikus- és szolgálati közösség. A házasság ne abban merüljön ki, hogy dolgozunk, sütünk-főzünk, mosunk vasalunk, leülünk a tévé mellé, vagy rádiót hallgatunk. Ez nem elég. Szeretni kell egymást, s ezt nem (csak) mondani kell, ki is kell mutatni. A kedvességünkben az ösztönözzön bennünket, hogy igaz szívből, mindenünket, a bánatunkat, az örömünket osszuk el egymással. A házasságnak szépnek és jónak is kell lennie, de az csak akkor valósul meg, ha betartsuk a házasságkötéskor kimondott igent. A szentégi házasság nem lehet én központú, a másikra kell figyelnünk, s arra, hogy a szeretetet először mi adjuk, akkor várhatjuk a viszonzást.- S akkor majd a gyerek nem azt válaszolja, hogy TV szeretne lenni, hogy végre reá is tekintsenek – tette hozzá derűsen a püspök úr. A magyar családokért bemutatott szentmisén az igazi házasságban lévő családként elsősorban az igent mondó Mennyei Édesanyánk, és Szent József példájára hívta fel a figyelmet. Ezért a Szűz Anya oltalmát kérjük. A továbbiakban Szent István és Boldog Gizella, valamint a Szent életű Imre herceg példáját javasolva arra ösztönözte a hívőket, hogy Isten országába menjünk Isten országát keresni. Szent István odafigyelt a legapróbb dolgokra, időt talált a személyes elcsendesedésre is. A szereteten alapuló házasságok példáját említve Árpádházi Szent Erzsébetnek Lajos férje iránti hű kapcsolata is arra kell, hogy ösztönözzön bennünket mindenkor igaz hittel legyünk a párunk iránt. Az előadást követően ft Szakály József atya vezetésével, aki a szentmisén, Klem Valérival karöltve, a kántori szerepet is betöltötte, zsolozsmát imádkoztak, illetve énekeltek. Az ebédszünet után csoportokra osztódva elemezték a püspök úr előadását. A csoportok valamennyien elismerően adóztak a püspök úr által családokról kifejtett „tanulmányáról”. Amíg a szülők a foglalkozással voltak elfoglalva, a gyerekek külön játékos programokkal töltötték az idejüket. A találkozó végén ft. Verebélyi Árpád Doroszló és Gombos plébánosa, egyben a Kegyhely őre, köszönetet mondott a püspök úrnak, s nem utolsó sorban a találkozó szervezésében- és a mise bemutatásán résztvevő paptársainak. – Köszönjük a Mindenható Istennek azt a bölcsességet amivel bennünket ebben az évben a családok felé fordít. Figyelmét ránk szegezi, és kérjük, hogy ez a figyelem megmaradjon a családok éve után is.- hangozta Verebélyi atya. Dautbegovics Zoltán

A Szentkút búcsúja

Doroszlón , május 24.én szentmise bemutatásával emlékeztek meg a Mária Keresztények segítsége, vagyis a Szentkút búcsú ünnepéről. Mint ahogyan azt a szentmise keretében Ft, Verebélyi Árpád Doroszló és Gombos lelkipásztora, egyben a Kegyhely őre elmondta, Trianonig a Kegyhely Mária Magyarok Nagyasszonya nevére volt szentelve. A történelmi változás, az anyaországtól való elszakadás magával „HOZATTA” a névváltoztatást, aminek nem nagyon örült a magyarság, de elfogadva a tényeket, Zvekánovity Mátyás az akkori kor szellemében átneveztette a kegyhelyet Mária keresztények segítsége nevére. Azóta e kegyhely, annak ellenére, hogy történelmileg igen, már nemcsak a magyaroké, ide hívja a horvátokat, németeket, szlovákokat, s mindazon keresztényeket, akik Máriához zarándokolnak. Ennek kapcsán végső soron megköszönjük a Jó Istennek, hogy valamennyien itt találkozhatunk és kérjük Menybéli Édesanyánkat járuljon közbe értünk és hallgassa meg imáinkat. Dautbegovics Zoltán

Gazdag program a Szentkút-i Kegyhelyen

A doroszlói Szűzmária Kegyhely az idén számos tartalmas találkozónak, lelkigyakorlatoknak, táborozásnak biztosított helyet. Többek között ott rendezték meg az első áldozók, aztán a testi fogyatékosok, aztán a ministránsok, és nem utolsó sorban az Első Egyházmegyei Hittanosok táborozását. Ft. Verebélyi Árpád a Kegyhely őre valamennyi csoportot szívélyesen és nagy szeretettel fogadott, de ugyanúgy az érkezőket ellátó, szálláshelyükről és élelmezésükről gondoskodó helybeli hívő asszonysereg is lelkesen gondoskodtak arról, hogy gyermeksereg szép jól érezze magát és szép élményekkel térjenek otthonukba, azaz haza.
A hittanosok táborozásának zárónapján rendezett szentmisén, amelyet msgr dr. Pénzes János mutatott be, a püspök úr azzal az intelemmel fordult a gyerekekhez, hogy azért álljunk Isten elé a mindennapi szentmisében, hogy megpróbáljuk az O akaratát teljesíteni ezekben a napokban. Ft Verebélyi atya megköszönve a főpásztorunknak, hogy eleget téve a meghívásnak és igent mondva, jelenlétével s a szentmise bemutatásával megáldotta az Istentől forrásozó, jó szándékú közösséggé formálódó csapatot. A hagyománytól éltérően ez úttal nem a Kisboldogasszony elotti vasárnap, hanem egy héttel korábban augusztus 29-én került sor a Férfiak zarándoklására. A Kegyhelyre legtöbben Topolyáról és Kishegyesről, de a Vajdaság területéről, sőt Németországból és Kanadából is érkeztek hívok. A különböző programok, Bűnbánati liturgia, Katakézis, Keresztút a családokért, utáni Szentmisét számos paptársa közreműködésével ft. MSGR Koncz István lelkész mutatta be. Mennybéli Édesanyánk születése napjának megünneplésére szeptember 7.én és 8.-án kerül sor, amelyre több ezer hívő zarándokot várnak. A kétnapos ünnepség során, számos magyar, horvát, szlovák, és német nyelvű szentmisékre kerül sor. Az ünnepi magyar nyelvű szentmisét, szeptember 8.-án 1O órai kezdettel dr. Pénzes János megyéspüspökünk, számos további paptársa részvételével dr. Bábel Balázs kalocsai érsek mutatja be. A Szűzanya tiszteletére rendezett ünnepkör szeptember 12.én az Ifjúsági búcsú megrendezésével zárul, amelyre a hagyományok szerint a Vajdaság területéről számos fiatal zarándokol el. DAUTBEGOVICS Zoltán

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentbeszéde Doroszlón 2010. 09. 8-án

Főtisztelendő Püspök atya, paptestvérek, közéletünk előjárói, tisztelendő nővérek, Krisztusban szeretett testvéreim! Nincs általánosabb és egyedibb dolog az emberi születésnél. Talán háromszázezer ember is születik naponta, amióta befejezték az evangélium írását és a statisztika törvényszerűsége szerint már született ember a világra. Annyira általános a születés, de annyira egyedi is, hiszen minden ember egyszeri és megismételhetetlen teremtménye az Istennek. És mindenkivel egy világ születik, és egy világ hal meg. és mindenki, valamiképpen, olyan talentumot is kapott, ami csak neki van, amivel majd neki kell elszámolnia. Minden születés számtalan kapcsolatot létesít abban a pillanatban, hogy valaki a világra jön. Hiszen gondoljuk meg, akinek addig nem volt gyermeke egyszerre apává, anyává válik; akinek nem volt testvére, testvért kapott; lett nagybácsi, nagynéni. De még a szomszéd is elmondhatja, hogy többen vagyunk az utcában, mert valaki született. Végül is, ha így belevesszük, akkor az egész emberiséggel kapcsolatba kerül mindenki, amikor megszületik, hiszen egy közös nevezőre megyünk vissza. És azt már a tudomány is igazolja, hogy valószínűleg egy emberi őstől származunk, holott a Szentírást is mondta ezt, de nem mindig ragaszkodtunk hozzá, hogy ez így lenne. És ha valaki, akkor a leginkább közösségbe kerülő személy az emberiséggel, maga Jézus Krisztus, aki testvérének vallott mindnyájunkat. És ha O testvérünk, akkor az O anyja a mi anyánk is. De nem a szó biológiai értelmében, hanem lelki értelemben. O lesz a mi égi anyánk is. Az o születésnapját ünnepeljük, amely felvett ünnep, akárcsak az Úr Jézus születésének ünnepe, mert az napra, hónapra, évre pontosan nincs benne a Szentírásban, utólag következtették ki. Még inkább így áll ez Szűz Mária születéséven is. Egészen középkorig magát a születésnapját nem is ünnepelték, bár Szűz Mária személyéről a zsinatok fontos és komoly megállapításokat tettek. Egy templom, egy jeruzsálemi templom fölszentelésének ünnepére tették Szűz Mária születésnapját, de még azt a templomot is Szent Annáról, az o édesanyjáról nevezték el. Amikor Szűz Mária megszületett, akkor az ellentétek egybeesése valósult meg, amint van egy középkori teológus, Nicolaus Cusanus, aki azt mondja: sokszor az ellentétek egybeesnek. Ha valakinek az életében vannak ellentétek, amelyek egybeesnek, és amelyek az isteni bölcsességet mutatják – mert Isten egyenesen ír görbe vonalakon – az éppen Szűz Mária. Az elso ilyen, mindenkinek szemet szúró ellentét, hogy mi egyszerre valljuk róla, hogy szűz és anya. Ezt a szüzességet úgy valljuk, hogy o Fiát emberi közreműködés nélkül foganta. Nem valami szemérmességi kérdés ez a katolikus teológiában, hanem a megváltásunkhoz tartozik. Szűz Mária azért is szűzien fogant és szülte Gyermekét, mert az ember megváltása nem jöhet az embertől. Mi nem tudjuk magunkat megváltani. Az emberiség ugyan tett rá kísérletet különféle eszmei áramlatokkal, kezdve a demokráciával, a testvériség-egyenlőség, és a szabadság gondolatával, és azután mindig vissza kellett hullania egy korábbi, sokszor nehezebb, vagy épp diktatórikus állapotba. Nem tudja az ember önmagát megváltani. Az embert megváltani csak Isten tudja. Ezért is kellett Szűz Máriának szűzien fogannia, és így adni a világnak Jézus Krisztus. Azért, hogy o az Isten Fiát adja. Az anyaságában pedig felragyogtatta Isten azt a teremtő képességet, ami leginkább hasonlóvá tudja tenni a teremtésben az embert az Istenhez. Szűz Mária személyében ott van egyszerre az alázatos szolgálóleány, és ott van az, aki annyira megdicsőít az Egyház, és egy szép metaforával a mennyek Királynéjává teszi. Hogy alázatos, azt o maga megvallotta, amikor az angyal köszöntötte őt. Az alázatosság végigvonul az egész Szentíráson, mert szinte alig lehet róla tudni, alig lehet hallani a hangját, és mégis a keresztény nép soha meg nem szűnő dicsérettel dicsőíti ot. Általában az alázatos és szerény emberek eltűnnek a történelemben, nem igen tud róluk a világ. Máriáról azonban mégis tudunk, mert ot Isten felmagasztalta a szentté avatás legfelsőbb fokával, amit mi a mennybevétel ünnepén, Nagyboldogasszony napján tartunk, és az a megkoronázása is képe annak, hogy az Isten ot megdicsőítette. Szűz Mária egy bűnös világba született bele, de bűntelenül élt. Ez is egy óriási kontrasztja a mi világunknak. Azt hogy a bűnnel találkozunk, azt nem kell különösebben bizonyítani. Szinte már mást sem hallunk, a médiák mintha csak erre játszanának rá. A bulvárlapok ezzel traktálnak bennünket a világ bármely pontjáról, vagy a környezetünkből. A véres, gyilkos eseményeket hozzák nap, mint nap. Ezzel találkozunk. és valamiképpen az a terheltségünk van már, hogy ebből mintha már ki sem tudnánk lépni. Van ennek magyarázata, a bűnnek. A kinyilatkoztatás egyértelműen megmondja, hogy az ember miután szembeszegült az Istennel, az eredeti bűnben elveszítette értelmének a tisztaságát, jóra való ráirányulását, elhomályosult a jóra és ebből adódóan az ember sokkal könnyebben megtanulja a rosszat, mint a jót. És figyeljük meg, ez már gyerekkorban is így van. Elküldik a gyereket az óvodába, és az első napokban hazahozza a trágár szavakat, az illedelmes és okos kifejezéseket pedig annyiszor el kell neki mondani. A rosszat az elso pillanatban meg tudja tanulni a gyerek. De így van a felnőtt is. Az eredeti bűnnek a következménye, és a rosszra hajló akaraté, amihez még hozzájönnek a személyes bűnök. És néha úgy felsóhajt az ember, vannak még egyáltalán tiszta emberek a világon? Amikor politikai küzdelmek vannak, akkor keressük a tiszta embert. Ne keressük, nincsenek. De nehogy azt higgyük, hogy mi tiszták vagyunk. Mi sem vagyunk tiszták. A családunkban is van bűn, van a közvetlen rokonságunkban. És ezért is kell nekünk a lelkiismeret-vizsgálatunkban magunkba tekinteni, és megvallani, hogy bűnös emberek vagyunk. Bár, vágyunk a tisztaságra. Jobbik énünk szeretné a tisztaságot. És ezért mutatja föl Isten Szűz Mária személyében a bűntelen embert, akit kivett az eredeti bűn terheltségéből, és megóvta ot a személyes bűntől is. De ez nem azt jelentette, hogy az o akaratát megbénította volna. Mert Szűz Mária tudott volna rosszat tenni is, a szabadakarat megvolt. Csakhogy a szabadakaratát jóra használta. Őt ugyan kiválasztotta az Isten, de ez a kiválasztás nem volt fátum, nem volt olyan predestináció, amely megbénította volna, hanem o a jót akarta. Mondhatta volna azt, hogy nem vállalom, de mégis vállalta. Az anyaságot vállalta; azt a nehéz életutat, amit Isten elé adott. Hisz ez a bűntelenség így vált számára értékké és éremmé, hogy tehetett volna rosszat, de nem tett. A jónak, a szépnek, az Istentől kijelölt útnak a követője volt. Aztán Szuz Máriában benne látjuk egyszerre az imádságos és tevékeny embert. Lehetne így mondani: a meditatív embert. Ez a kettő oly nehezen egyeztethető össze a mi életünkben. hányszor kapjuk rajta magunkat, hogy olyan nehezen tudunk imádkozni. Mondják az idosek és a fiatalok, hogy elkezdek imádkozni és mindjárt más jár az eszemben. Már az, hogy mit kellene tennem, mi az, ami rám vár. És ez szinte vissza-visszatérő bűnünk, hogy nem tudunk összeszedettek lenni. Valamiképpen úgy vagyunk, mint amikor egy társagás van, az emberek nem a másikra figyelnek már, hogy most odafigyelek a másikra, hogy mit mond, hanem már az jár az eszemben, hogy én mit fogok neki mondani; nem a másikra figyelek. Abból, hogy bólogatnak, látom, hogy így van. Nekünk az imádságban úgy kellene az Istenre figyelni, hogy most csak Rá figyelek. A görög liturgiában van egy ilyen gyönyörű szép felszólítás: tegyünk félre most minden földi dolgot. Nem tudjuk megtenni. Mindig vissza-visszatér az imádságunkba a hétköznapiság. De ugyanakkor a tevékenységünk sem egyértelmű sokszor. Mert abban is van annyi frusztráltság és fölöslegesség. És ha a meditatív életre tesszük a hangsúlyt, akkor mindig az bánt bennünket, hogy most valamit nem tettünk meg, valamit most cselekednünk kellene. Ugyanakkor a másik oldalon ott van, hogy a mai embert elkapta a tevékenységnek a láza. A japánok nagyon szorgos emberek, kitalálták ezt a fogalmat, hogy munka-alkoholista. Nagyon sok ember így van. Mindig is voltak henye emberek, vagy akik arra játszottak rá, hogy hogyan lehetnének munkanélküliek, és ilyen mindig volt; de hogy élőre tudunk haladni, az annak a következménye, hogy az ember dolgozik, és nem is keveset. És elfog bennünket ennek az örök tevékenységnek a láza, amiben nem hagyunk helyet az Istennek. Nincs hely a gondolkodásra, nincs hely – mondanánk így – a reflexióra, az önmagunkra való odafigyelésre, az Istenre való odafigyelésre. Eltöltjük úgy az életünket, hogy komolyan feltennénk azt a kérdést, hogy egyáltalán miért élünk, mi a célunk. Ilyennek annyiszor találkozunk, mi emberek, hogy dolgozik valaki, felépíti a házát, minden mást, amit lehet, megszerez, majd egy váratlan betegség rátör, alig hagy neki gondolkodási időt, és már meg is kell halnia. És ha egy ilyen helyzetben elkezd gondolkodni, hogy vajon miért is éltem én. Nem tudja sokszor megmondani. Mert kitöltötte ugyan a cselekvés az életét, de hogy annak mi volt az igazi és mély értelme, maga sem tudja. Főleg, ha ráállítja életét a szerzésnek a sínjeire, és azon megy, hogy most mindig több legyen neki. Az olyan, mint egy kábítószer. Így mondja a Prédikátor könyve, hogy aki szeret a pénzt, annak sohasem elég. És vannak ilyen emberek. Nem véletlen, hogy ilyen tőzsdézők és bankárok kapják leggyakrabban a szívinfarktusokat. Örökké ebben gondolkodnak, és ez űzi, hatja őket. A cselekvésnek, a szerzésnek az ördöge van sokszor bennünk. Olyan jó lenne, ha harmóniában lenne, hogy meg tudnánk olyankor állni, tudnánk imádkozni, tudnánk ünnepelni, de amikor kell, akkor – Pázmány szavával élve – körmösen dolgozni. Azokon a napokon, amikor ránk van bízva a munka, és tennünk kell. A minap beszéltem egy magyarországi mérnökkel – de lehetett volna idevalósi is. Van is munkájuk, meg nincs is. Azt mondta, hogy még csodálja, hogy időnként még úgy fizetgetnek. Most nincs munkánk, és ott vagyunk és ténfergünk. Azt nem engedik, hogy álljon le és pihenjen. Nem, most még legyünk itt. Sokszor sajnos a munkának is egy ilyenfajta céltalansága, vagy ilyen szervezetlensége vesz körül bennünket. Pedig ha esetleg megállnánk, összeszedettebbekké lennénk, és a munkánk is azzá válna. Nagyszerű volt Teréz anya, amikor azt mondták neki, hogy miért imádkozik naponta két órát, hát még azt az időt is rá tudná fordítani a betegekre. Ezt válaszolta: eloször is, ha nem imádkoznék, nem csinálnám ezt a munkát, már rég itt hagytam volna; másodszor, ha nem imádkoznék, akkor nem lenne erőm hozzá, nem tudnám olyan összeszedetten végezni, nem tudnék odafigyelni minden bajban lévő, elesett emberre. Ezt a kettőt szinkronba hozni az életünkben. Máriánál ezt látjuk. Elgondolkodik az agg Simeon szaván. A szívébe rejti, ezt azt jelenti, hogy a személyiségének a középpontjában van. Elgondolkodik a pásztorok szaván. Elgondolkodik a tizenkét éves Jézus szaván, megfontolja, amit mondott. És gondolom többször elgondolkodott akkor is, amikor Jézust úgy a távolban követte a nyilvános működésének idején. Ezért is tudott pontosan ott lenni, amikor Jézusnak legnagyobb szüksége volt rá. De o az az asszony, aki odafigyel arra, hogy bajban vannak a kánai menyegzőn a fiatalok, mert elfogyott a bor. O az az asszony, aki elmegy Erzsébethez és szolgál. Szolgálja Jézust. Szolgálj a kezdődő Egyházat, és o maga magát is az Úr szolgáló leányának mondja. Ezt az ellentétek így adja elénk ebben az időben Urunk, amikor egyesek vagy az imádsággal, vagy a tevékenységgel van gondjuk. Azután ott van az az ellentét, amit mi feloldhatatlannak látunk. Mert ki ne látott volna már ilyen törökkel átdöfött Máriát, akit mi a Hétfájdalmú Szűzként tisztelünk, a fájdalmaknak az asszonyát, és ugyanakkor mindig hozzátesszük, hogy Boldogasszony. A magyarban nagyon sok ilyen ünnep van: Kisboldogasszony, Nagyboldogasszony, Sarlósboldogasszony, Gyümölcsoltóboldogasszony. A kettőt nem tudjunk összehozni. Ha nekünk nagy fájdalmaink vannak, akkor sohasem érezzük, hogy boldogok vagyunk. Benne valahogy együtt van ez a ketto, hogy meg tudja őrizni lelkének derűjét még fájdalmában is. Az pedig nem azt jelenti, hogy mindig boldog volt, de soha sem volt boldogtalan. Nekünk itt a Biblia boldog-mondására kell odafigyelnünk, hogy valójában mit értünk rajta, azon, hogy o boldog volt. Mert a mi világunk ez a fogalom is gellert kapott, az öröm és a boldogság. A fiataloknál sokszor csak egy fölajzottság, ami együtt jár esetleg egy jó hétvégi bulival, egy kis extazi tablettával, meg sok minden mással, és akkor olyan feldobott. Csápolnak és kivetkőznek magukból, de azután úgy elmúlik a boldogságuk. Az idős ember meg annak örül, ha jó a vérnyomása, a koleszterinje, és jó a közérzete. Gyakran mondjuk, hála Istennek semmi bajom, és azt hisszük boldogok vagyunk. Nem vagyunk boldogok, csak épp semmink sem fáj. Ha így állna a dolog, hogy a testi egészség lenne a legnagyobb boldogság, akkor életerős emberek soha sem lennének öngyilkosok. Hányszor látjuk, hogy szinte díjbirkózó emberek véget vetnek az életüknek. Pedig nekik kellene a legboldogabbaknak lenniük. Az igazi boldogság valahol más szférában van, mint mi. Persze vannak kisebb-nagyobb boldogságok az életünkben, de mit ér az a boldogság, ami elmúlik? Már Dante megmondta: nincs semmi fájdalmasabb annál, mint gondolni a régi szép időkre a nyomorban. Hát hiába gondolunk arra itt, hogy milyen jól ment, amikor még megvolt a nagy Jugoszlávia, és ki lehetett menni Németországba, hogy mi voltunk a húzó ágazat, ezen a tájon, irigyeltek minket a szocialista blokkban: Milyen jól ment a jugóknak, nekik az van, ami nekünk még nincsen, mindenük megvan. Elmúlt. Ér most már nekünk az a boldogság valamit? Semmit sem. Az a boldogság, ami nem tartósítható, az mindig csak torzó. És valamiképpen a Kisboldogasszonyban is ez van, csak a születési időre, az életre szóló boldogságokat kapta meg. Az igazi boldogság a mindig az Istennel és az üdvösséggel kapcsolatos, ami el nem vehető. Az Apostolok Cselekedetében azt olvassuk: Boldogan távoztak a Főtanácsból, mert méltónak bizonyultak arra, hogy Krisztusért gyalázatot szenvedjenek. De benne van a Szentírásban, hogy előbb meg is verték őket. Ha még ilyen élethelyzet is van, hogy valakit megbotoztak, gyaláztak, és azt mondja „Krisztusért gyalázatot szenvedett”, és ennek örült. Hogyha van olyan boldogság, ami még egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben is az élet derűjét, értelmét adja, akkor azt kell keresni. És Mária ezt kereste. Amikor az angyal megszólítja őt, hogy „az Úr van veled”, akkor biztosítja neki azt, hogy o sohasem lesz boldogtalan. És Mária ezt akkor is, amikor a kereszt alatt áll, ezt a reményt őrizte a szívében. Miszerint az az üzenet, amit az angyal harminchárom évvel korábban mondott, nem tudja hogyan, de valóra fog válni, hogy az Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Pedig a föltámadáson innen volt még. Szent Bernát szavával mondva: meghalt a Fiával lélekben, de lélekben föl is támadt. S az o boldogsága ez volt, hogy az Isten vele van. És azok az emberek, akik tudják, hogy az Isten velük van, legyenek bár betegágyon, legyenek börtönben, elhagyatottan, azok sohasem tragikus sorsúak. Lehet, hogy az életük drámai, de sohasem tragikus. Az Úr vele volt. És így volt o egyszerre a fájdalmak anyja, és a boldogságoknak is a megélője. És azután az is egy nagy ellentét, paradoxon az életében, hogy alig jegyezték fel Szűz Máriának a szavait. Van egy pár mondata, és egy szép imádsága, a Magnificat, a hálaadó imádság. De ezeken felül nem sok szó van feljegyezve a Szűzanyáról a Szentírásban. Nagyon sokan azért írnak, hogy megörökítsék a nevüket. Azért szeretnek szerepelni, hogy megmaradjon a hírnevük. A színészetben is van egy exhibicionizmus, hogy orájuk felfigyeljenek. Az írok meg szinte mindig ezért. Már Horatius megmondta annak idején: Exegi monumentum aere perennius – Megalkottam ércnél maradandóbb emlékművemet. Megírta verseit, tehát orá emlékezni fognak. Hát hogy mennyien olvassák Horatiust, az kérdés. Az írok, akik siránkoznak, hogy nem tudnak annyi példányban kiadni könyvet, nem terjed el a hírük. Mert ok szeretnék, ha őket ismernék az emberek még évszázadok múltán is. De sokan olyanná válnak, mint a tegnapi időjárás-jelentés, amire már nem vagyunk kíváncsiak. Szűz Mária szavát nem jegyezték fel, csupán alig néhány sorban. És mégis mennyit emlegetjük. Az a prófécia, amit o magáról mondott, hogy „boldognak hirdet engem minden nemzedék”, ez valóra vált. hát minden órában, minden percben valahol például imádkozzák a rózsafüzért, mondják az angyal szavait, köszöntjük őt. Alig szólt, és mégis megmaradt így a keresztény nép, az emberiségnek az emlékezetében. És aztán az is, hogy o egyszerre tanítónő is és tanítvány is. Amikor az ember iskolába kerül, akkor a tanítói sokáig többet tudnak, mint amit o tud. És nem leszünk a tanítóink tanítói, mert mi mindig tanítványok maradunk – hacsak nem olyan fokozatra jut később a tudományunk. A Szűzanya tanította Jézust. Miért tanította? Mert Jézus teljes értékű embernek született. „Növekedett korban, kedvességben, bölcsességben Isten és emberek előtt”. Tehát Jézust meg kellett tanítani az anyanyelvére, az illedelmes viselkedésre. Mindarra, amit egy kisgyereknek tudnia kell, minden bizonnyal Szűz Máriától tanulta. De egyszer megfordult a helyzet, a tanítónőből tanítvány lett. Mert o nem három évet, hanem harminc évet volt Jézus mellett, és azért utána is kíséri őt. És a legjobb tanítvány marad, bár van a Szentírásban egy olyan nehezen értelmezhető kijelentése Jézusnak, amikor odamennek és jelentik, hogy itt van anyád és testvéreid. „Ki az én anyám, kik az én testvéreim? Akik mennyei Atyám akaratát megteszik. Meghallgatják, szívükbe zárják, és megvalósítják, amit én mondok.” Hátha valakire, akkor Szuz Mária áll ez. O igazi tanítvány lett a szó régi értelmében is, hogy együtt élt a mesterrel. És amikor Jézus feltámad, és elmegy az apostolok köréből, akkor ismét tanítónő lesz. Mert mindazokat a dolgokat, amelyek Jézus gyermekkorára vonatkoznak, azokat tőle tudjuk. Szent Lukács evangélista tőle tudhatta meg. Megint tanította azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Ez a tanítvány-tanítónői szerep nála cserélődik életében. Az is érdekes, hogy Szűz Mária sírjához nem tudunk elmenni. Szent Péter sírjához el lehet, Szent Jakabéhoz el lehet, minden nagy szentnek megvan a sírhelye, ahova el lehet menni. Szűz Mária sírjához nem tudunk elmenni. Mennybevétetett. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy lift vitte volna fel, hanem elnyerte a teljes üdvösséget. Ezért az o teste megdicsőült. A feltámadt test tulajdonságaival rendelkezik. De annak ellenére, hogy nem tudunk elmenni a sírjához, hány kegyhelye van a világon? Hány helyen tiszteljük őt? Nincs egyetlen ponthoz kötve a tisztelete. Ha csak a magyar búcsújáró helyekre gondolok, azoknak a száma is több százra tehető, ha nem is olyan nagyok, mint Doroszló, vagy Vodica, Csíksomlyó, de vannak olyan helyek, ahova a környék népe mindig eljár. Hány templom titulus van erre szentelve? Nincs egy hely, ugyanakkor számtalan hely van, ahol Máriát tisztelik és szeretik. Itt is egy ellentét oldódik fel az o életében. Valami ilyen nagyszerűség kezdődött el Szűz Mária születésekor. Ezért nagy dolog számunkra, mert amit akkor még nem tudott a világ, azt mi már későbbiek, tudjuk. Jézus tanítása, az Egyház tanítása, tisztán adja elénk az o személyiségét, az o kilétét. Ezért ünnepeljük az o születésnapját is. A kezdet ünnepe ez – mondja krétai Szent András. Ez hozott bennünket össze. Minden nép fia ünnepli Szűz Máriát, aki keresztény. Katolikusok, ortodoxok különösen is. De mi magyarok azzal a kiegészítéssel is, hogy mi Boldogasszonynak hívjuk ot, Nagyboldogasszonynak, Magyarok Nagyasszonyának. A mi észjárásunkra utal, és utal arra, hogy a mi magyarságunknak a megőrzésében milyen jelentős szerepe volt a Szűzanyának. Nem csak azért, mert rábízta Szent István király a koronáját, és vele az országát, hanem az egész magyar történelem tele van ezzel úgynevezett inkultúrációval, hogy a népnek a lelkébe, kultúrájába, szokásaiba beleivódott a Mária-tisztelet. Az már messzire vinne, és hosszú lenne, hogyha még arra is kitérnénk, hogy a protestáns testvéreinknél is valamilyen formában ez megvan. A mi tiszteletünk a Szűzanya iránt, valamiképpen mindig magyarság erősítő is. Ahogy most mi itt vagyunk, ez magyarságunkban erosít. És azért is jöttem el ide szívesen, mint az egykori Szent Koronát hozó Asztrik érsek kilencvenedik utódja, és sok kalocsai püspöknek, hiszen száz évvel ezelőtt a kalocsai érsek még úgy jött ide, mint saját területére. És ha jól tudom, ezt a mostani kegytemplomot is talán Haynald, vagy Császka érsek építette, az előzőket pedig az akkori kalocsai érsekek. Tehát valamiképpen ez a Mária-tisztelet őriz a nemzeti önazonosságunkban is bennünket. Így a Kisboldogasszony napja ennek is az ünnepe. Az ünneplés, a Mária-tisztelet, az mindig a maga helyén kell, hogy legyen. Mi Istent imádjuk, de az emberek közül legkiválóbb módon a Szűzanyát tiszteljük, hiszen minden elmondunk azzal, hogy o Jézus anyja. De ez a tisztelet ne csak külsődleges legyen. Tehát, hogy elmondjuk itt az imákat, eljöttünk ide szép ruhában és zászlókkal. Kellenek ezek, de tükrözzék a belső tiszteletet. Azt, hogy mi szeretnénk követni a példáját, szeretnénk életének az erényeit is magunkévá tenni, valamiképpen úgy élni, ahogyan o élne a helyünkben. És azt a nagy, örök tanítást, hogy „tegyétek azt, amit Jézus mond”, azt megszívlelni, és a mindennapjainkban valóra váltani. Szűz Máriát ünnepeljük, égi anyánkat, az o születésnapját. A születésnap magyar földön, katolikus tájakon mindig bensőséges, családi ünnep. A névnapot szokták szélesebb körben ünnepelni, sot a férfiak esetében még inkább. A születésnap mindig a családra marad, mert ilyenkor az anyák magukat kellene, hogy előkészítsék egy-egy ünnepi ebéddel. Így a legszűkebb család köszönti az anyát. Úgy gondolom, hogy mi, akik most itt vagyunk, Szűz Mária családjához tartozunk, és ennek nagyon kell örülnünk, hogy egy családba tartozunk lélekben, gondolatban, történelemben, nemzetiségben, és ez összefűz bennünket. Ebben segít minket a Mária-tisztelet. Legyen ünnep a mai nap, és ez az ünnep sugározzék ki a hétköznapokra is, kísérjen bennünket ennek lelki megerősítésével, és azzal a biztos tudattal, hogy mi is lehetünk boldogok Szűz Mária példájára az élet összes nehézségei között, mert az Úr velünk is velünk van. Mária erre jó példát mutat, és mint jó anyánk, égi közbenjárónk, könyörögj érettünk. Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek életrajzaDr. Bábel Balázs 1950-ben Gyónon született. Gimnáziumi éveit a kecskeméti
piaristáknál töltötte. 1969-ben kezdte tanulmányait az Egri Hittudományi
Főiskolán. 1976-ban pappá szentelték. 1980-ig vidéken volt káplán.
1990-1992-ig a Központi Papnevelő Intézet prefektusa. 1992-1997-ig a
Központi Szeminárium spirituárisa. 1997-1999. között a Váci Szeminárium
rektora.
1992-1997. között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának
oktatója. 1994-1997-ig PPE Hittudományi Karának nappali tagozatának tanára.
1997-1999-ig a Váci Hittudományi Főiskolán oktatott. 1997-1999. között a
budapesti Kalazantium teológiai tanára. 1997-tol pápai káplán lett. 1999.
február 24-én érsekké nevezték ki, felszentelése 1999. április 10-én
történt Kalocsán. 1999. június 25-tol áll az egyház megyéje élén. A Magyar
Katolikus Püspöki Karban o az Ökumenikus bizottság elnöke, az Országos
Egyházművészet és Műemléki Tanács elnöke, a Kultúra és Tömegtájékoztatás
Bizottságának tagja. Dabas önkormányzata 2002. március 15-én a város
díszpolgára címet adományozta neki.

Világegyházi jelentoségű kegyhely


Az idei szentkúti, Kisboldogasszony napi búcsút követően Ft. Verebélyi Árpáddal, Doroszló plébánosával, a kegyhely őrével beszélgettünk . Megtudtuk közel nyolcezer ember fordult meg a kegyhelyen a szeptember 7-i és 8-i programokon. Gyalogosan zarándokok Bezdánból (60 km), Szilágyiról(30km), Kupuszináról(35km) és Moholról (90km). Összesen száztizenketten érkeztek. Hosszú idő után először ezúttal bunyevác hívek is ellátogattak a kegyhelyre. Még egy nagyon kivételes színfoltja volt az idei ünnepnek. Ez a Márialányok vagy ahogyan Magyarországon nevezik őket a Mária-hordozók körmenete. A doroszlói hívek kapcsolatépítésének köszönhetően magyarországi településekről: Fajszról, Vaskútról, Nagybaracskáról és Garáról valamint a szomszédból Gombosról érkeztek a Mária- tisztelők, akik mellett természetesen a négy helyi leányzó is díszbe öltözött. Ft. Verebélyi Árpád ezúton köszönni a doroszlói egyházközség tagjainak valamint a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület és a Móricz Zsigmond MME képviselőinek a szervezésben és lebonyolításban nyújtott segítséget.-Fontosnak tartom, hogy helyiek és zarándokok egyaránt felismerjék ennek a helynek a vallástörténeti jelentőségét. Olyan kivételes történelmi tények ismeretében, mint, hogy 1173-1183 között III. Béla neje, Margit, itt monostort alapított. Ennek a monostornak a lakói premontrei szerzetesek voltak. Nagy Lajos király 1382-ben a Bajkutat, egyéb más birtokokkal együtt a budai klariszsza apácáknak ajándékozta. Amikor aztán 1752-ben Rédl kamarai adminisztrátor április 5-én szerződést írt alá a török pusztítás utáni Doroszló puszta újratelepítéséről, Dormán Pál, aki a szervezést vállalta, a megérkező új honfoglalókkal először a szentkúti emberért küldött.

Ft. Verebélyi Árpád

Az érkezőket a lápos Mosztonga partján, mint a Bajkút szolgája, név szerint Gergelyfy Erazmus, koldusbarát fogadta. Az elso gyógyulást köztudottan 1792-ben,a gombosi vak fiatalember, Zablóczky János nevéhez fűződően jegyzik. 1853- ban aztán 16. Gergely Pápa pápai jogú búcsújáróhellyé nyilvánítja a Bajkutat, Kisboldogasszony napjára és Pünkösd ünnepére adva meg ezt a jogot majd 10. Szent Piusz pápa 1910- ben további nyolc pápai jogú búcsúi alkalmat engedélyez a Szentkútnak. Ezek után talán fölösleges is hangsúlyozni, hogy nem csupán helyi, bácskai, hanem világegyházi szempontból is kivételes státusza van a doroszlói Szűz Mária kegyhelynek. Én magam bízom benne, hogy minderre az elkövetkező időszakban egyre többen fognak felfigyelni és a múltját értékelve a jövőjét is sikerülhet méltóképp megalapozni- nyilatkozta Verebélyi atya. Lennert Tímea

Gazdag program a Szentkút-i Kegyhelyen


A doroszlói Szűzmária Kegyhely az idén számos tartalmas találkozónak, lelkigyakorlatoknak, táborozásnak biztosított helyet. Többek között ott rendezték meg az első áldozók, aztán a testi fogyatékosok, aztán a ministránsok, és nem utolsó sorban az Első Egyházmegyei Hittanosok táborozását. Ft. Verebélyi Árpád a Kegyhely őre valamennyi csoportot szívélyesen és nagy szeretettel fogadott, de ugyanúgy az érkezőket ellátó, szálláshelyükről és élelmezésükről gondoskodó helybeli hívo asszonysereg is lelkesen gondoskodtak arról, hogy gyermeksereg szép jól érezze magát és szép élményekkel térjenek otthonukba, azaz haza. A hittanosok táborozásának zárónapján rendezett szentmisén, amelyet msgr dr. Pénzes János mutatott be, a püspök úr azzal az intelemmel fordult a gyerekekhez, hogy azért álljunk Isten elé a mindennapi szentmisében, hogy megpróbáljuk az O akaratát teljesíteni ezekben a napokban. Ft Verebélyi atya megköszönve a főpásztorunknak, hogy eleget téve a meghívásnak és igent mondva, jelenlétével s a szentmise bemutatásával megáldotta az Istentől forrásozó, jószándékú közösséggé formálódó csapatot. A hagyománytól eltéroen ezúttal nem a Kisboldogasszony elotti vasárnap, hanem egy héttel korábban augusztus 29-én került sor a Férfiak zarándoklására. A Kegyhelyre legtöbben Topolyáról és Kishegyesrol, de a Vajdaság területéről, sot Németországból és Kanadából is érkeztek hívok. A különböző programok, Bunbánati liturgia, Katakézis, Keresztút a családokért, utáni Szentmisét számos paptársa közreműködésével ft. MSGR Koncz István lelkész mutatta be. Mennybéli Édesanyánk születése napjának megünneplésére szeptember 7.én és 8.-án kerül sor, amelyre több ezer hívo zarándokot várnak. A kétnapos ünnepség során, számos magyar, horvát, szlovák, és német nyelvű szentmisékre kerül sor. Az ünnepi magyar nyelvu szentmisét, szeptember 8.-án 1O órai kezdettel dr. Pénzes János megyéspüspökünk, számos további paptársa részvételével dr. Bábel Balázs kalocsai érsek mutatja be. A Szűzanya tiszteletére rendezett ünnepkör szeptember 12.én az Ifjúsági búcsú megrendezésével zárul, amelyre a hagyományok szerint a Vajdaság területéről számos fiatal zarándokol el. DAUTBEGOVICS Zoltán

Kéz a kézben


A zentai ,,Kéz a kézben” értelmi Fogyatékosok és segítoik civil szervezete, azon belül is a Hit és fény Katolikus közösség tagjai, immáron harmadik alkalommal szerveznek nyári táborozást a doroszlói Szentkúton. Ahogyan ők maguk fogalmaztak: ,,lángocskáikat” hozva el a faluba. A teljes ellátást ingyenessé tudták tenni, Rác Magdolna táborvezető szervezőmunkájának jóvoltából. Idén is öt napot (július 19- tol 23- ig) töltöttek el együtt a Szűz Mária kegyhelyen. 20- án a Móricz Zsigmond MME nagytermében léptek fel a gyerekek, a zombori Laza KostićKultúrközpont ,,Kulturno Leto na selu” rendezvénysorozatának keretében. Mint mondták, rendkívül örültek a lehetőségnek, hogy közönség elott énekelhettek. Mindezért a szervezőket illeti hála.


A további napok, a játék mellett bibliai történetek feldolgozásával, megjelenítésével illetve képzőművészeti vagy sport foglalkozásokkal teltek. Ft. Verebélyi Árpád, helyi plébánosnak, a kegyhely őrének köszönhetően szentmisében is része lehetett, a közel negyven fos csoportnak. 22- én paraolimpiai verseny-játékokat rendeztek, este pedig tábortűz mellett búcsúztak a Doroszlón töltött napoktól, az itteni barátoktól, segítőktől. Az áldozatos, állandó ügyeletet feltétlenül meg kell köszönnünk két helyi személynek: Turkály Szuzannának valamint Klem Valériának. Ok önkéntes alapon vállalták, hogy a segítik a tábor életét illetve, hogy részt vesznek abban-mesél Rác Magdolna-fájó szívvel búcsúzunk, hisz mindig értékes perceket élhetünk meg ezen a nem mindennapi helyszínen. Otthon szintén sok, és nem kevésbé fontos dolgok várnak ránk. Meghívást kaptunk például a zentai Ifjúsági Játékokra, ahol versekkel, tánccal, zenével fogunk szerepelni. Azt követően pedig a felsőhegyi Kisegíto Iskola vendégei leszünk majd. De ugyanúgy, a mindennapokban is ott vagyunk egymásnak, egymás mellett, Zentán napközis foglalkoztató muhelyt működtetve. A képzőművészeti foglalkozások bámulatos kis alkotásai közül választhattam jómagam is ajándékot. Megígértem , jövőre, ha újra eljönnek (márpedig úgy tervezik!) igyekszem majd meghálálni, bár pontosan érzem, a kiválasztott festett üveg minden ecsetvonása, ahogyan maga az adni vágyás is ebben a közösségben, önzetlen szeretetből fakad. Lennert Tímea